Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)

Korreferátumok–Közlemények - Merk Zsuzsa: Telepítések a Bácskában (1919–1945)

illetve Dél-Erdély esetében - a háború utáni esetleges határmódosítást szem előtt tartva - pedig nem akarta a magyar kormány a magyarok elvándorlását.

Mindegyik telepítés csak valamelyik Bácskában élő népcsoport rovására történhetett. El kellett űzni a dobrovoljác telepeseket, s háttérbe szorítani a délvidéki magyaroknak, bunyevácoknak, németeknek éppen a jugoszláv földbirtok-politika diszkriminációja miatt bekövetkezett jogos földigényét. Telepítettek és „őslakosok” közötti feszültségeket teremtve, miközben mindegyik népcsoport ártatlan szenvedője - csak átmenetileg haszonélvezője - volt az első világháborút követő politika rendszereknek.13 Mindkét állam - a magyar és a jugoszláv - a telepítések és a földkérdés megoldása esetében hasonló módon járt el. Bizonyítani kívánta jogos tulajdonát a Délvidékre, miközben polgárait veszélybe sodorta. A magyar kormány kíméletlenül elűzte a Délvidékről 1941-ben az 1918 után telepítetteket, s hasonló sorsra jutottak 1944-ben az 1941-1944 között telepített magyarok is.

A 28 kis településre telepített bukovinai székelyek túlnyomó része 1944. október 8-át, a magyar kormány rádióban közzétett felhívását követően elmenekült, a front vonulását követve Zala megyéig „futott”. Néhány falu lakossága azonban várt, vagy rosszul meghatározott útvonalon próbált menekülni, illetve nem menekült, internáló táborba került. Bács- Kiskun megye három falujában, Csátalján, Garán, Vaskúton élnek a lágert megjárt bukovinai székelyek.14 A moldvai csángók 1945 tavaszán Vaskútra kerültek, majd a Dunántúlra, főként Egyházaskozárra költöztek.15 Letelepítésük - ahogy a szlovák-magyar lakosságcserének nevezett egyezmény következtében elüldözött felvidéki magyaroké - csak a Magyarországon élő németek igazságtalan kitelepítése árán volt lehetséges. Több, mint egy éven át azonban egy fedél alatt kellett élniük, együttérzéssel vagy ellenségesen szemlélve egymást és tehetetlenül, értetlenül az eseményeket, melyeknek csak következményeit szenvedték el, befolyásolni azonban nem tudták azokat. A horvátországi, boszniai bevándorlók szétszóródtak. Néhány család még itt, Észak-Bácskában él. A többiekről, a Magyar- országról önként települtekről, szinte semmit sem tudunk.

Elmúlt századunk történelmének megidézése felkiáltójel, s remény is egyben. Remény, hogy többé nem lehet eljátszani egyetlen nép fiaival sem úgy, mint ahogy az 1919-1947 között történt. Legyen Bácska lakója szerb, német, magyar, bukovinai székely, moldvai csángó, magyarországi magyar. A bácskai nagy telepítések megidézése talán rámutathat arra, hogy az elmúlt közel 100 év tapasztalatai tanulságul szolgálnak az új évezrednek, csak remélve, - a közelmúlt háborúinak árnyékában - hogy hasonló emberi tragédiák nem történnek majd.

13 Steuer György ny. államtitkár jelentései, Szegedi Püspöki Levéltár (Csanádi Püspöki Hatóság) 2752., 3205, 1942.; A. SAJTI Enikő 1987. 53-73.

14 TÓTH Ágnes 1989., TÓTH Ágnes 1993.; MERK Zsuzsa 1999/a., MERK Zsuzsa 1999/b.

15 V. KÁPOLNÁS Mária 1992.; Türr István Múzeum, Adattár, 2814.99. MERK Zsuzsa, 1999/a.

143