Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)

A félegyházi mesekirály, Seres József parasztgazda meséi - 7. Tréfák, trufák, anekdoták

Kiballagott a kúthoz, ivott ott a vödörből nagyon jóízűt. Hanem hát:

— Hova tegyem a maradékot?

Hát, maradt szalonna egy nagy darab meg kenyér is. Úgy voltak akkor a szalma- meg a szénakazlak rakva, a tanya előtt volt egy nagy darab gyep. Aztán ezen a gyepen voltak sorban kazlak. Legkülső volt a szalmakazal, belülről már aztán törekkazal, legbelül a szénakazal... Kukoricatábla meg még a kazlakon kívül volt.

János kisétált a legkülső kazal oldalához, kihúzott szalmát, egy zsákba beletette a kaját, oszt akkor bedugta a kazal oldalába, oszt visszadugdosta szalmával, hogy meg se látszott.

Hát, lefeküdt, aludt egy nagyot.

Reggel ébred korán. Mikor megy a gazda kifelé, már a tehenek is esznek, már a birkáknak viszi János a szénát. Hát, fütyürész, dalolász János, mint akinek kutya baja.

— Föl vagy, János?

— Föl vagyok, gazduram!

— Na - azt mondja —, én meg elszunnyadtam...

— Nem baj, gazda. Etetek már.

Hát, elvégeztek szépen. Megfejték a tehenet. Megitatták.

— No, gyerünk, János, kapáljunk!

Itt a tanya előtt volt kukoricaföld, jó nagy föld, jó föld meg jó kukorica is volt. Jómódú paraszt volt az öreg.

Kapálgatnak, kapálgatnak... Elől jár a gazda, János meg utána. De mindig volt téma, mindig beszélgettek valamit.

Aztán, mikor odaért a nyolc óra, azt mondja a gazda:

— János, majd bemegyek reggeliért.

Bement a gazduram, reggelizett. Oszt egy köcsög vizet vitt ki reggeli helyett.

De Jánosnak volt annyi esze, hogy amikor úgy haladtak a kapálásban, akkor gyorsan odasuttyant a kazal oldalához, ki egy darab kenyeret, szalonnát... Jó foga volt a komának, gyorsan bevágta. Mire jött a gazda kifelé, akkorra János már kapált.

Kihozta a jó friss vizet, János nagyot húzott belőle, oszt kapálgattak.

Odaér a dél, azt mondja a gazda, hogy:

— Bemegyek, János, ebédért.

— Jól van, gazduram.

Pedig bemehettek volna mind a ketten, mert ott kapáltak a tanya körül. Bement a gazduram, János meg kihasználta az alkalmat... Megint el a kazalhoz... Nem verte el a szalonnát, nagyon szerette.

Eszegetett János. Jött a gazda, megint hozta a friss vizet.

De a gazda odafent mondta a feleségének:

— Hallod-e, hékám!? Ez neked való ember lesz... Jól dolgozik, mindig bölcsen, értelmesen, egy szót nem ejt arról, hogy ő éhes lenne. Dolgozik, de serényen...

Hát, nem tudták, hogy mit eszik János. Hanem mégis csak már estére föltűnt a gazdának, hogyhát ez nem éhes? Ez dolgozik vidáman...?

Mondja az asszonynak, hogy:

— Meg kellene nézni, mit eszik ez az ember, mert nem látszik, hogy éhes volna...

Felszaladt az asszony a padlásra, hogy nem járt-e a János a padláson. De rögtön

88