Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)
Jegyzetek a mesékhez
juhásza. Az a juhász félig-meddig betyár is volt. Ugye, a régi emberek azzal szórakoztak, hogy meséltek. Nem a moziba jártak, nem a tévét nézték... Osztan úgy hívták a juhászt, hogy Kun Jóska. Vagy hát József bácsi. Az mindig bement, de az nem morzsolt, mert ő kommenciás juhász volt, őneki semmi köze nem volt a kukoricamorzsoláshoz. Hát, felült a kis padkára. A kis padka olyan volt, hogy a padkának a végében volt egy kis ülőke. Arra fel lehetett ülni beteges embernek vagy fagyos embernek. Felült a Kun Jóska a padkára, oszt onnan mesélt. Hát, amit tudott. De olyan jól tudta a mesét mondani, hogy el is járta a mesét. Hogy az hogy történt, lejátszotta. Ahogy mesélt, felállt a padkára, oszt el kezdett ugrálni, táncolni, hogy hogy történt az ő meséje. Közben belebotlott a gatyaszárba, mert a gatyát kívül viselték, a nadrágon kívül. De olyan bőszárú gatyája volt, oszt belerúgott a gatyaszárba, oszt fölhasadt a gatyaszár. Összekapta a gatyát, oszt elszaladt haza: — No, majd holnap folytatom... No, majd most kapok én a Gizikétől... Ez a Kun Jóska olyan betyár ember volt, hogy az nem ismert hitvallást...” „Gyerekkoromban sokat meséltek kukoricamorzsolás közben. Aztán lett morzsológép, aztán megszűnt a mesevilág: a gép zörgött, annál nem lehetett mesélni.” A pásztorkodás, az állatok őrzése is a fő mesélési alkalmakhoz tartoztak. „Meséltek az állatok őrzése közben a gyerekek. Disznót, birkát kellett kihajtani a tanyából. Akkor kísérgettük a jószágot. Még délben is visszajöttek a jószággal a tanyába. Nem olyan messze volt a legeltetés a tanyától.” „Mikor kicsi voltam, messzire volt a gyöp a tanyától, hosszú úton kellett kihajtani a jószágot a mezőre. A nővérem, Bözsi egymaga nem szeretett kihajtani. Akkor még én nem voltam számadó, mert a néném volt a számadó. Könyörgött, hogy: — Gyere ki, Jóska, segítsél! Akkor még iskolába nem jártam. Kikötöttem, hogy: — Elmék, de meséljél! — Mesélek én szívesen, csak gyere ki! Oszt akkor kerülgettük a jószágot. Ha szépen legeltek, megálltunk, és a nővérem mesélt...” A mezei munkák pihenőidejében .jobban ment a játék, nemigen a mese”. De gyakran előfordult, hogy az állatok deleltetésekor vagy az aratás déli pihenőidejében meséltek. „A gyerekeknél aratásban is volt két óra hossza pihenőidő. Voltak aratóbéresek, azok is meséltek a déli pihenőidőben. Azok már meséltek pikáncsosat is... Volt egy kisrészes, nem volt ő kisebb a többinél, csak ő volt az utolsó kaszás, igy a sorban... Osztan jó tréfás gyerek volt, úgy hívták, hogy Urbán Pista. De legény volt...” Szüretkor inkább daloltak. Ha a család, a rokonság együtt szüretelt, „akkor inkább mindenki elmondta a búját-baját, meg az uráról a konzekvenciót, meg a feleségéről...” A fonóban is inkább énekeltek, mert a munka zajjal járt, nem hallotta volna mindenki a mesemondót. Este, lefekvés előtt a felnőttek gyakorta meséltek a gyerekeknek, vagy a gyerekek egymást szórakoztatták a meséléssel. 204
