Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Mándics Mihály: A csávolyi bunyevácok rokonsági terminológiája
különböztetik meg őket egymástól, és így tudják, ki melyik Mándics (eh, ts, ty, cs) család sarja, leszármazott rokona. Pl. van Bónó, Buvák, Crkvány, Gyuka, Josza, Kudros, Kug- lis, Mandica, Prca, Vrebác Mándics. Az én családom ragadványneve a Josza, mely egy apai férfielőd keresztnevéből alakult ki. Több nemzedéken át öröklődött már eddig is. A nagy rokonságnak súlya, társadalmi értéke volt, és nagy tekintélynek örvendtek azok a népes nemzetségek, amelyekbe sok aktív, munkaképes férfi tartozott. A rokonok egymást számontartották a harmadik ágazatig bezárólag. Az én apai nagyapám a férfi központú rokonságot, vagyis őseit, valamint azok élő leszármazottait, többnyire névvel nevezve, és az elhunytak sírját is tudva, ötödíziglen ismerte. Tudta pontosan, kik tartoztak a falualapító, tősgyökeres "jó" Mándich nemzetséghez, akik egymás között nem köthettek házasságot. Precizitásának és a régi imakönyvek feljegyzéseinek köszönhetően készíthettem el családfánkat tíz generációra visszamenően. A család nemesi oklevelére is gondot fordított, őrizte az utókornak. A házassági rokonok pontos helyét apai nagyapám gyakran körülírással fejezte ki. Az ő korában a férj és a feleség már tegezte egymást. A számtalan rokon megkülönböztető megszólítási módja természetes volt. A fiatalok a család idősebb tagjait, még ötven évvel ezelőtt is magázták. A fiú kezet csókolt anyjának, nagyszüleinek. Apját ritkán szólította az atya szóval. Inkább annak szinonimáit használta. Pl. a "bábó, tyákó, bábájkó, tática, bátyó, csicsa" (fonetikusan írva) kifejezéseket használta. A megtisztelő magázás bizony ma már nálunk is a múlté. Én - aki még a palatáblás generációhoz tartozom - még megázva szólítottam szüléimét, akiket viszont leányaim, onokáim minden szabály nélkül tegeztek. Szárics Jenő 1842-ben a bunyevácokról szóló népismertetésében írja: "Az új menyecske pedig férjének minden testvérét valami hízelgő más jelentésű szóval szolítgatja, pl. a férfiakat: kedvencz, vitéz, gránátos stb., a nőket: királynécska, úrinőcske, piroska, avvagy val' melly virág' nevén..." Ez ma is így van! Ma már sokan kiszakadnak a rokoni körből, más helyre költöznek, és kapcsolatukat csak a szűk családdal tartják fenn, ha egyáltalán el nem felejtik. A "juss" miatt is megromolhat a rokoni kapcsolat. Ma már szinte azt mondhatjuk, hogy családonként változik, hogy hol, mennyire ápolják, egymás emberségének megbecsülése alapján, a rokonságot. Rokonait nem válogathatja meg az ember, a barátait igen - mondja a régi bölcs mondás. Megváltozott a rokonság fogalma, szükülőben van. Néhol a szomszédok lépnek fel a rokonok szerepében. A disznóvágásban, a költözködésben segítenek, jó szolgálatot tesznek betegség esetén, átveszik a postai küldeményeket stb. "A jó szomszéd az első rokon" - tartja ma a közmondás. A bunyevác a baráti körből, gyakorta kölcsönösségi alapon választott keresztszülőket, bérmaszülőket és esküvői komákat, akiket, gyermekeikkel együtt, lelki rokonként tart számon. Családi, közösségi mulatozások alkalmával az un. öregkomákat is meg szokták hívni, akik a kereszt vagy bérmaszülők szülei. A rokonság bővítése azonban a komák vonalán csak a szülőkig tart. Ma addig tart a rokonság, amíg tartják a kapcsolatot, amíg össze nem vesznek. Rokonságon belül, ha a kapcsolat valami miatt "szünetel", a "jeges" (elhidegült) szócskát alkalmazzák a rokonsági kapcsolatra vonatkozó kifejzés elé. Pl. "ledeni csicsó" - elhidegült nagybácsi! Külön jelzőt tesznek az elnevezések elé lakhely és település szerint is, pl. alvégi. Ha más településen laknak a rokonok, a helység nevével különböztetik meg őket. A bunyevác terminológia nem, kor, házastársak, valamint egyeneság és oldalág szerint osztályozza a rokonokat. Különböző terminusokkal jelöli, nevezi meg őket. Az alábbi szótári részből is kitűnik, hogy nyelvünk milyen gazdag a rokonsági kapcsolatokra 91
