Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Silling István: A Mosztonga legészakibb szentkútja, Máriakönnye és a szerb irodalom
SILLING ISTVÁN A MOSZTONGA LEGÉSZAKIBB SZENTKÚTJA, MÁRIAKÖNNYE ÉS A SZERB IRODALOM A bácskai népi vallásosság kutatásában fontos helyet foglalnak el a nyugat-bácskai Mosztonga folyócska mentén kialakult kultikus helyek: a szent források, a szent kutak, avagy vodicák. Több tanulmány foglalkozott már az ezeken a helyeken történő népi ájta- tosságokkal, az itt létesült kápolnákkal (Bárth J. 1990; Raj R. - Nagy I. 1993; Beszédes V. 1993; Silling I. 1995). E táj szent forrásait egy bokorként vizsgálhatjuk, hiszen azonos vidék lakosai hozták létre tiszteletüket. Sajátos megkülönböztető jegyük azonban, hogy a különböző nemzetiségű és más-más vallású, ám egyazon ég alatt élő lakosság egyként tiszteli e szent helyeket. A Bácska nyugati, illetve északi részében élő magyarok, bunye- vácok, sokácok, szerbek, németek, illetőleg a római katolikusok és a görögkeletiek közösen látogatták, főleg a múltban, a Szüzanya valamelyik ünnepén a vodicákat, ahol az interetnikus kölcsönhatások fokozottan érvényesülhettek a laikus szakralizmus terén. A jobbára szerbek lakta Sztapáron az ortodox naptár szerinti Nagyboldogasszony (Uspenije presvetle Bogorodice - Velika Gospojina) ünnepén, míg Csonoplyán a katolikus Sarlós Boldogasszony napján, vagy a Csicsovi tanyákon a Havi Boldogasszonynak (Snezna Gospa) szentelt napon. A Mosztongát követve, Zombortól a források felé - ugyanis több ága volt a folyó- nak -, el kell hagynunk a jugoszláv országhatárt, de még szintén a Bácskában maradva, kissé északabbra, a patak felső folyásánál találhatjuk e szentkútbokor egyik szép búcsújáróhelyét, a ma Máriakönnyének is nevezettet, melyet korábban csak Vodicának neveztek, Bátmonostor és Baja között. Ez az észak-bácskai szentkút tehát Magyarország területén található, de ugyanazon a vidéken mint Sztapár, Doroszló, Csonoplya, Bukovac, Bility, Saponye, Csicsovi, Bács, vagyis szintén a Mosztonga partján, s etnikailag éppoly heterogén tájon. Mondjuk ki: a mesterségesen szétválasztott Nyugat-Bácska közös kultúrájú és földrajzilag egy egészet alkotó tájegység. Épp ezért nem szabad megfeledkeznünk nekünk vajdaságiaknak sem a bácskai „szent folyó” e jelentős kegyhelyének kutatásáról. Mostani vizsgálódásunkat serkentette a Zomborban megjelenő Dometi (Távlatok) című kulturális folyóirat 1995. évi 80-81. számában Nikola Dj. Vukiéevic tollából származó írás: Crte iz proälosti grada Sombora i okoline somborske (Karcolatok Zombor város és környéke múltjából). A néhai, ismert zombori pedagógus, Nikola Vukiéevié (1830-1910) írása először a zombori Sloga (Egység) folyóiratban jelent meg 1906-ban. A szerző e történelmi vonatkozású írásában elmondja, hogy a kurucok feldúlták a Bátmonostor közelében lévő Monostoráé kolostort, és a Preobrazsenye (Urunk színeváltozása) védszentünnep vigíliáján virrasztó kalugyerokat megverték, majd egészen addig a helyig űzték őket, ahol ma is (Vukiéevic koráig) a bajai Vodica van. Ott ezeket az ártatlan vértanúkat utolérték és megölték. Az esemény évét Vukiéevic nem említi, de tudni való, hogy a XVIII. század legelejéről, az 1700-as évekről lehet szó. Számunkra azonban fontosabb az írás folytatása: „Érdemes megemlíteni, hogy a bajai szerbek, nyomban a felkelés megszűntével, azon a helyen, hol a kurucok a barátokat és az ő diákjaikat megölték, forrást fedeztek fel, melyet bajai Vodicának hívnak. Ez a szent kút kezdetben csak szerb kézen volt, és ide, betegeik gyógyulása reményében, szerbek és bunyevácok 67
