Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Sz. Kőrösi Ilona: A zsidó elemi iskola Kecskeméten (1840–1877)
SZ. KÖRÖSI ILONA A ZSIDÓ ELEMI ISKOLA KECSKEMÉTEN (1840-1877) „A tudományok kincseihez az egész emberiségnek jussa van”. Kazinczy Ferenc mondta e szavakat 1785-ben mint a miskolci zsidó „nemzeti iskola” tanfelügyelője, és mint a zsidók művelődésének, a zsidó iskolák szervezésének egyik támogatója.1 A magyarországi zsidók iskolaügyét a 18. század folyamán a szűk egyházi, vallási keretek határozták meg. Az egyes egyházi közösségekben működő iskolamesterek, külföldi vándortalmudisták kevés kivétellel csak a héber szépíráshoz értettek. Mint ismeretes, az első hazai nagyszabású tanügyi reform Mária Terézia uralkodása idején zajlott. 1777-ben jelent meg a Ratio Educationis, a bevezetni kívánt egységes, új oktatási-nevelési rendszer részletes terve. Ebben a zsidók iskolaügyéről még nem esett szó. Erről elsőként II. József rendelkezett. 1781 májusában jelent meg az a rendelete, amely a magyarországi zsidók helyzetét szabályozta, biztosítva többek között a saját nyelvű istentiszteletet és az iskolaállítás jogát. A rendelet szerint „a fő zsinagógák mellé a norma szerinti tanítási rendszer értelmében berendezett zsidó iskolák állítandók, de járhatnak a zsidó gyermekek a fennálló nyilvános iskolákba is”. A következő, iskolaügyről intézkedő rendelet 1783. március 31-én látott napvilágot. (Systematica gentis Judaicae regulatio). Ez előírta új típusú népiskolák szervezését, a szabályos német nyelvtanítást, a német mellett a magyar nyelv tanítását, valamint a zsidó tanítójelöltek képzését. Ez a rendelet már szólt arról, hogy rövidesen (4 év múlva) csak szakképzett zsidó tanító kaphat állást. Kimondta a zsidó gyermekek tankötelezettségét, kilátásba helyezve, hogy 10 év múlva csak az kaphat engedélyt iparűzésre, nagyobb mértékű kereskedésre, bérletre, aki elvégezte a nemzeti iskolát. A későbbi években, évtizedekben iskoláik szervezése során a zsidó közösségek - köztük a kecskeméti zsidók is - gyakran hivatkoztak erre a feltételre. II. József rendeletéit követően az 1780-as években Pozsonyban, Óbudán és Miskolcon nyíltak meg a zsidók első, legjelentősebb nemzeti iskolái. A kecskeméti zsidóság letelepedéséről, a helyi társadalomba való beilleszkedéséről, a polgárosodásban játszott szerepéről Hornyik Jánosnak, a város egykori főjegyzőjének és történetírójának munkássága, és - újabban - Ö. Kovács József kutatásai alapján tájékozódhatunk.2 1746-ig a zsidóknak csak az országos vásárok alkalmával volt szabad a városban tartózkodniuk. Ebben az esztendőben 4 óbudai zsidó kapott engedélyt állandó letelepedésre.3 1820-ból 234 állandó lakosról tudunk4. 1850-ben 939, 1857-ben 1211, 1868-ban 85
