Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)

Tóth Ágnes: Kényszer vagy lehetőség

Minden ingó és ingatlan vagyonukat is zár alá vették, az élelmiszer és gazdasági felszerelések kivételével, amit a Népgondozó Hivatalnak kellett rendekezésére bo- csátaniuk. Súlyos rendszabályokat alkalmaztak a volksbundtagokkal szemben is, akik vagyonjogilag azonos elbírálás alá estek a vezetőkkel, de ezen kívül munka- szolgálatra , illetve másokkal történő összeköltözésre is kötelezhetők voltak. Azok, akikről azt állapította meg a bizottság, hogy ugyan egyik kategóriába sem sorolhatók be, de „nemzethűségükről és demokratikus érzelmükről” sem tettek tanúságot, azok is kötelezhetők arra, hogy az el- vagy összeköltöztetetteket házaikba befogadják. Bár a törvény kimondta, hogy a „bizottság a helyi körülmények figyelembevételével, a vizsgálat alá vont személy egész magatartásának, egyéni helyzetének és az összes rendelkezésre álló adatoknak tüzetes és lelkiismeretes mérlegelése alapján” hozza meg ítéleteit - ezt azonban sem betartani, sem betartatni nem lehetett. A rendelet pozitívuma, hogy megpróbálta árnyaltan, jogi keretek közé szorítva megítélni a németek háború alatti magatartását.

Gyökeresen új helyzet alakult ki a potsdami határozatok nyilvánosságra kerülését követően. A pártok májusban kialakított törékeny konszenzusa szertefoszlani látszott. A NPP a megváltozott nemzetközi körülmények hatására, a hatályos törvények alapján ugyan de radikálisabb megoldást követelt a svábokkal szemben. Hasonló álláspontot képviselt a kommunista párt is. Az SZDP továbbra is hangsúlyozta az átgondolt döntések szükségességét, míg a kisgazdapárt korábbi „aktivitásával ellentétben - már inkább fékezte a probléma bármifajta megoldását.”16

A SZEB helyettes vezetője Szviridov altábornagy egy héttel a potsdami értekezlet után továbbította Dálnoki Miklós Bélának, az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnökének azt a moszkvai utasítást, amely 400 000-450 000 német kitelepítésére szólította föl a kormányt. A miniszterelnök a megkeresésről augusztus 10-én értesítette a koalíciós pártokat, augusztus 13-ra pedig rendkívüli és kibővített minisztertanácsot hívott össze. Szviridov 3-4 napon belül egy tervezetet kért, amelynek tartalmaznia kellett, hogy mely területekről, hány személy kitelepítése lehetséges, hogyan oldható meg koncentrálásuk, és ehhez hány tábor felállítása szükséges. „Az altábornagy úr - hangsúlyozta Miklós Béla - ... kívánatosnak tartja a magyar közvélemény alapos előkészítését a kitelepítéssel kapcsolatban, nehogy félre értsék, vagy elégedetlenség keletkezzék a lakosság körében. ... Kifejezte továbbá, hogy magától értetődően a kormány saját hatáskörében dönti el a sváb lakosság közül kiket tekint kitelepítendőnek. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság segítségére lesz a magyar kormánynak a felmerülő esetleges nehézségekkel kapcsolatban, mert az a felfogása, hogy a telepítés az egész magyar nemzet érdekében áll és a magyar demokrácia fejlődésének ügyét segíti elő.”1"'A belügyminisztérium álláspontját a kérdéssel kapcsolatban Kiss Roland államtitkár ismertette. Az előterjesztés az eddigi eredmények számbavételekor megállapította, hogy a nemzethűségi igazolások október 1-re a „hazai német nemzetiségű népcsoportok felszámolását” eredményezik. Számszerint mintegy „100 000 szeméty kerülne így internálásra, ugyanennyi munkaszolgálatra és kb. 50 000 főre becsülhető az áttelepítésre kerülők csoportja.” A 200 000 politikailag megbélyegzett német nemzetiségű lakost is előkészítik a kitelepítésre.18 Erdei értékelése szerint a magyar kormány ezen eljárása méltányos, politikailag korrekt, és hosszadalmas. A potsdami határozatok azonban lehetőséget adnak számunkra, „hogy Magyarország teljesebben és gyorsabban megszabaduljon attól a nemzetiségtől, amelynek nagy része van abban, hogy az ország mai állapotába jutott.”19 A megadott létszám gyakorlatilag az 1941. évi népszámlá181