Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Romsics Imre: A nyelvoktatás változása a hajósi római katolikus elemi népiskolában (1868–1948)
1844. évi II. t. ez. 9. §-a pedig az ország határain belül a közoktatás nyelvének a magyart tette meg.11 Hasonlóan segítette a magyar nyelv terjesztését az 1806-ban királyi rendeletként megjelent Ratio Educationis, mely minden iskolában kötelezővé tette a magyar és a latin nyelvet.12 Ez a rendelet 1848-ig volt alapja a közoktatásügy szervezetének. Valószínűleg Hajóson is ezeknek a törvényeknek a következtében vezették be a magyar nyelv oktatását, de annak 1850-es elmaradása utáni 1861-es reklamáció a magyar nyelv igénylését mutatja. A Kiegyezést követően az 1868. évi XLIV. t. ez. - a nemzetiségi egyenjogúságról - kimondja, hogy egy nemzet van, melynek hivatalos nyelve a magyar. E mellett azonban biztosítani kívánja minden más nemzetiség anyanyelvi és kulturális jogát.13 Ugyan ezt az elvet fejezi ki a népoktatás terén az 1868. évi XXXVIII. t. ez., melynek 58. §-a: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelveken tanítani képes. Népesebb községekben, ahol többféle nyelvű lakosok tömegesen laknak, amennyire a község ereje engedi, különböző ajkú segédtanítók is választatnak.”14 Az említett 1868-as törvények kimondottan liberálisak az anyanyelvi oktatással kapcsolatban. A magyarosító törekvések az 1879. évi XVIII. t. cz-ben jelennek meg először. Ennek értelmében 1882. június 30-tól csak azok nyerhetnek tanítói oklevelet, akik a magyar nyelv tanítására is képesek. E^zel összefüggésben 1883-tól olyan tanítók alkalmazhatók a népiskolákban, akik a magyar nyelv tanításának képességével rendelkeznek, s bárminemű nyilvános népiskolában köteles tantárgyá vált a magyar nyelv.15 Ezen rendelkezések megegyeztek több nemzetiségi község törekvésével, így nem váltott ki különösebb ellenállást. Hajóson például a törvény megjelenését megelőzően is már követelmény a tanítók magyar nyelvű tudása. Az 1878. június 6-án kelt pályázat szerint: „... Pályázhatnak okleveles tanítók és tanítónők. Tanítási nyelv német, a magyar is köteles tantárgy lévén, mindkét nyelvnek teljes ismerete kívántatik....”16 A törvény hatását rövidesen érezni lehetett a tanítói kínálatban. 1888. augusztus 22-e után a nyelvi kitétel helyet cserél a pályázatokban: „... Csak okleveles és oly tanítók folyamodhatnak, ki a magyaron kívül a német nyelvben tökéletesen jártasak...”17 Itt kell megjegyeznünk, hogy a századforduló felé haladva egyre több német nyelvtudás nélküli tanító jelentkezett. A tanítók nagyobb része bácskai német, igen elenyésző a helyi származásúak száma. Az előbbitől nagyobb nyugtalanságot okozott az 1891. évi XV. t. ez. a kisdedóvásról. A törvény 8., 12., 21., 37., és 42. §-a már egyértelműen a céltudatos magyarosítás felé mutat.18 Ugyan ezt tükrözi Kleiner Adolf plébános 1891. aug. 24-i levele az Érseki Főhatósághoz: .... Határoztatott 2-szer hogy a tanítók az alsó osztályokban úgy készítsék elő a gyermekeket, hogy ezek idővel a felsőbb osztályokban a tantárgyakat magyarul tanulhassák. ... a tekintetes főszolgabíró úrnak közre működésével sikerült Hajóson egy magyar nyelvű s római katolikus jellegű kisdedovodát szervezni. ... az óvónő ... 100 frot(kap) azon kötelezettséggel, hogy egy alkalmas magyar dajkát tartson. Ezzel úgy hiszem hogy Hajóson a magyarosodásnak alapja levan téve, mely által a népnevelés terén majd sikeresebben haladhatunk.”19 A magyarosítást szorgalmazó plébános mellett a jelenlevő Eötvös Géza járási főszolgabíró is fölhívta az ügy fontosságára a figyelmet a kisdednevelési és hazafisági szempontból. Mindezeket figyelembe véve azt kell mondanunk, hogy a hajósiak ilyen irányú törekvéseikkel szemben nem érhettek volna el ilyen gyors sikert. 164
