Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Kiss Mária: Halotti emlékünnepek a Duna mentén
f KISS MÁRIA HALOTTI EMLÉKÜNNEPEK A DUNA MENTÉN Referátumomban zömmel a magyarországi Duna menti szerbek családi és naptárhoz kötött azon ünnepi szokásaival foglalkozom, amelyek napjainkban is igen figyelemreméltóak, s amelyek a hagyomány, illetve az egyház előírásai szerint meghatározott napokhoz kapcsolódnak. A halottak emlékének szentelt ünnepek megnyilvánulási formája kettős jellegű: közvetlen halálesettől függő vagy attól független. Míg a halálesettől függő megemlékezések családi keretek között játszódnak le, addig a halálesettől független emléknapok közösségi jellegűek. Edmund Schneeweis „individuellen und allgemeinen 'Ibtenfesten”-nek nevezte az emlékünnepek e két csoportját.1 A halotti tor legismertebb szerb- és horvát kifejezése a daca, míg az emlékünnepek a zadusnice nevet viselik, közöttük kivétel az ún. halottak húsvét- ja, amely több néven is előfordul - de erre még a későbbiek során visszatérek. Mindenek előtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy az előbb említett családi és közösségi halotti emlékünnepek párhuzamai időben és térben egyaránt más népek körében is megtalálhatók. Tagányi Károly igen találóan „halotti emléktor”-nak nevezi ezeket az ünnepeket és bőséges irodalmi forrásanyag felhasználása alapján hangsúlyozza, hogy az emléktorok több népnél már az ókorban is előre meghatározott napokhoz kapcsolódtak.2 A halálesettől függő családi megemlékezések a haláleset egyéves évfordulójáig funkcionálnak, azután pedig átcsapnak a közösségi emlékünnepek sorába. Annak ellenére, hogy szűkebb vagy tágabb keretek között kerül sor gyakorlásukra, formailag szinte egységesnek tekinthetők - kivéve a halottak húsvétját. Ugyanis az a rituális vendégség, amit a halott lelkiüdvéért kell megrendezni ezeken a napokon, a halottak húsvétján kizárólag a temetőben történik, míg a többi emlékünnep szintere a család otthona, a templom és csak harmadsorban a temető. Ezek a megállapítások természetesen csak az általam vizsgált anyagra vonatkoznak, mert egyéb helyeken a zadusnice-ket kizárólag a temetőben ülik meg.3 Hazánkban a szerbeknél mind a családi, mind a közösségi emlékünnepek legfontosabb attribútuma a búzából készített koljivo (áldozati búza), mely egész Délke- let-Európa görögkeleti vallású népeinél megtalálható e szokáskörben. Vük Stefanovic Karadzic Szótárában: „Gekochter Weizen, bei Tbdtenmale (na daci) und am Patronentage (na slavi)” néven szerepel.4 Mivel jelen referátum célja az emlékünnepek tárgyalása, nem térhetek ki a temetési és általában a halottal kapcsolatos egész szokáskörre, de a sírkerülés szokását röviden érintenem kell. A temetés utáni napon a halott rokonságából, szomszédságából 3, 5, 7 vagy 9 147 s