Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Krupa András: A kiskőrösi szlovákok önvallomása a lakosságcseréről
szlovákokat érzelmileg döntésre késztették volna. Egy részük - különösen ami az anyanyelv használatának valóban létező korlátáit illeti - jogos volt. Bár ezek a propagandatézisek legtöbb helyen felélesztették azokban is a nemzeti identitás felismerését, akikben már csupán szunnyadt vagy el is halt, s átmenetileg belőlük nemzeti alapon létrejött közösségeket is formált, ennek ellenére őket az eddigi otthonuk elhagyására kevésbé mozgósították. KISKŐRÖSI SAJÁTOSSÁGOK E propaganda megjelent Kiskőrösön is, s hatása ebben az időszakban főként a népélet, a folklór, kivált a szlovák népdaléneklés terén észlelhető bizonyos fokú megújulás, élénkülés. Kiskőrös szlovákjainak többsége ekkor már más mentalitású volt a délkelet-alföldi települések öntudatosabb és szlovák érzelmű szlovákságához képest. Tágad- hatatlan, hogy itt is létezett feszültség, kivált ami a magyar nyelvű iskolai oktatást illeti, de az itteni szlovákok túlnyómó része etekintetben toleráns volt, természetes jelenségként fogadta el. Ugyanis nagy részükben elenyészett az aktív szlovák identitás. Akik a szlovák nyelvjárást beszélték, és őrizték, voltaképpen paraszti konzervativizmusként tartották meg, amelynek alig volt nemzeti attitűdje. A korabeli források szerint már a 19. század legelején szívesen vállalták a magyar nyelvű iskolai oktatást. Ennek következményeként a század végére pedig az iskolákban már csak magyarul tanítottak (ha volt is szlovák nyelvű oktatás, az a magyar nyelv elsajátítását szolgálta). Az evangélikus egyház is igen aktívan vett részt a település magyarosodásában. Bár századunk negyvenes éveiig tartottak szlovák istentiszteletet is, az egyház hatására a múlt század végétől kezdve a kiskőrösiek magyar énekes- és imakönyveket forgattak (az idősebb generáció egy része persze továbbra is ragaszkodott a biblikus cseh nyelvű Tranosciusához, evangélikus énekeskönyvéhez).27 A 20. század elején született kiskőrösiek többsége már eszmélésétől kezdve magyarul énekli egyházi énekeit, s magyarul is imádkozik. (Ehhez később is ragaszkodik, s az áttelepült asszonyok Szlovákiában napjainkig magyarul mondják el imáikat. A Naszvadon élő egykori kiskőrösi adatközlőnőim tanúsága szerint.) A 30-as években sok szülő a gyermekeivel - még a tanyákon is - csak magyarul beszél. A szülők tudatosan küldik magyar szóra cseregyerekként, ill. cselédként fiaikat, lányaikat a szomszédos magyar falvakba. Az iskoláskorú gyerekek többsége a tanulóévei megkezdése előtt értett vagy beszélt magyarul. A városiasodás, a polgárosodás jegyei szintén a magyar nyelvűséget tolta előtérbe. A lakosságcsere idejére tehát a város szlovákságának zöme - szlovák származását, eredetét elismerve - magyar érzelmű, beállítottságú. Ezt megfigyelték a tobor- zó körúton részt vett szlovák kutatók is. Stoic nyelvész szerint a szlovák nyelv ekkor semmilyen kulturális funkciót nem tölt be a nyilvános közéletben, s egyre kevésbé magánszférában. A szlovákoknak ajándékul hozott szlovák nyelvű könyveket, röpiratokat, naptárakat gyakran azzal a megjegyzéssel fogadták, hogy nem tudják elolvasni, s nem értik a szövegüket.28 A korabeli kiskőrösi riport szintén azt rögzíti, hogy a „a legkisebbek nagy mértékben nem beszélnek vagy egyáltalán nem tudnak szlovákul”. A templomba a szlovák istentiszteletre csak az öregek, a magyarra a fiatalok mennek. „Az ifjúság többé-kevésbé elmagyarosodott.”29 A mai kiskőrösi visszaemlékezők is utalnak arra, hogy a kitelepülök közül az idősebbek még tudtak szlovákul, a fiatalok sokan már alig beszélték a nyelvet. Adatközlőnk is magyarul beszél-. Akik kimentek, ugyanúgy beszéltek szlovákul, mint 104
