Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

szegénynek már megint baja van. Ettül féltem én már a nyáron is, hogy ezelőtt ő sohase volt elfáradva, és most sűrűn panaszkodott, hogy fáj a lába, meg van dagadva, meg micsoda. Hanem ezt ne olvasd el neki, ha éppen nekik is elolvasnád e levelet.

Azt írod, lelkem, hogy mondjam Pistának: segítsen apánkékon valamivel! Hát mihaszna mondanám nekik? Mit érnék vele? Nem tudod már, hogy tavaly újévkor micsoda eredménye lett annak a levélnek, a mit azért írtam neki, hogy ketten közösen összeraknánk egy malaczkára valót? Nem tudod, hogy Katus azt mondta, hogy elég nekik a maguk baja? A mint hogy elég is szegényeknek és elég is lesz teljes életükben. Hiszen már a hónap közepin úgy ki vannak költekezve szegények, hogy Pistának alig telik villanyosra, hogy elmehessen tanítani. Vagy hogy csak én előttem vannak annyira megszorulva, hogy én ne kolduljak tőlük? A mitül ugyan nyugodtan alhat- nak.

Pista különben halottak napjára okvetlenül hazamegy, megvárhatják a magültetéssel. Az ingeimet, gallérokat majd akkor elküldheti mama tőle, nem akarom előbb terhelni a költséggel, pedig jócskán fogytán vagyok a galléroknak — de magam meg olyan szegény vagyok, mint az a bizonyos templom egere.

A mi a Gyula felül tett kérdéseket illeti, válaszolok azokra is, de nem szívesen és természetesen csak olyan föltétellel, hogy köztünk maradjanak, a miket mondok, mert haragot nem szeretnék magamra venni és nem szeretném a „szép egyességün- ket” megbontani.

A dolog úgy áll, hogy Gyulának igen jó nevű szállodában igen jó vacsorája van, a mivel ő nagyon meg van elégedve. Ép azért nem értem, hogy mi az oka, hogy két óra múlva már olyan éhes, mint a farkas. És ha naponkint elkölt 20 krt a rendes koszton fölül ennivalóra, akkor nincs megtakarítva semmi, beszámítva azt is, hogy ő a pinczérnek, a ki kiszolgálja, minden este ad 4 krt. Utóvégre nekem mindegy, beleszólásom a dologba nincs is: de mégis különösnek találom ezt a 4 kros gavallériát olyan ember részirül, a ki ingyen vacsorát eszik, holott az általánosan bevett borravaló 2 kr. Más ember az esetben, ha jó vacsorája van, szerényebb ebéddel is beérné, a minthogy tavaly beérte ő is itthon való vacsorával. És akkor legalább 8—10 frtot bizonynyal megtakaríthatna. Mindezekből pedig az tűnik ki, hogy ő meg van arrul erősen győződve, hogy arra a vacsorára nincs rászurulva. Pedig akkor nagyon fölösleges fáradtság volt az utánavaló járás. A mi nemcsak az én véleményem, hanem a Pistáé is, a ki különben talán írt is már, vagy a napokban bizonyosan ír Zsuzskának ezek felül.

Aztán egy másik nagy hibát is követett el Gyula, a mi különösen abbul a szem- pontbul hiba, a menyiben a jövő évi teljes kosztra való terveket nem túlságosan mozdítja elő. Ösmervén ugyanis az öreg Péterfy természetét, a ki sokat ád az ilyenekre, de meg a Pista tanácsára is ajánlottam Gyulának, hogy mikor már volt azon a helyen vacsorázni néhányszor, menjen el az öreghez és köszönje meg neki még egyszer. Hiszen abbul az állásbul, melyet az öreg nekem ajánlott, semmi se lett, mégis elmentem másodszor is megköszönni a jóságát. Gyula pedig nemcsak hogy az öregnél nem tisztelgett, de még Pistának se köszönte meg az utánavaló járást, a mi nélkül pedig bajosan kapta volna azt is, a mit kapott.

91