Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Mikor a vasúttól visszajöttünk, azonnal elnyomott a keserűség, meg az álom, a te ágyadban, a kit a te édes kezeid igazgattak meg, a te vánkosodon, a hol eddig a te angyalfejed nyugodott, a te dunnád alatt, a mely máskor téged takart be, aranyos, aranyos kis madaram! (Köll-e dunna? Köll?) Másnap mentünk Gyulával a szőllőbe. Kint voltunk egész nap. Mindenbe belefogtam, mindent csináltam volna, csakhogy kiverjem a fejembül azt a zsibbadtságot, a mit az utánnad való epekedés, vágyakozás okozott. Utoljára is lefeküdtem. És aludtam egész nap. Hanem osztán este, este megint! Akárhová néztem, akárhová léptem itthon, mindenütt csak jobban-jobban elszorult a szívem. Mutterka is nagyon szomorú volt, nekem is nagyon elnyomta a szívem a keserűség. Kilencz óra után már otthon voltam, végtelenül eltompulva, elzsibbadva. A tegnap is csak így telt el. Olvasnék, írnék, de nem megy. Még itthon voltál, azért nem esett jól az írás, mert mindég a te lábaidnál szerettem volna ülni — most meg azért nem mén, hogy minden gondolatom csak ott kóborol körülötted, mint rózsa körül a méhek. Nem jó így, kis anyám! Szinte örültem, mikor a vasútnál olyan sebesen elválakoztunk és olyan hidegen csókoltál meg: hogy majd egy kis kedvetlenséggel gondolok rád, a mérthogy még elváláskor is olyan fagyosan csókoltál meg, mintha csak Ödönke volnék. Hanem, a mint láthatod, nem sikerült egy cseppet se a tervem. Elfelejtettem már, hogy vasárnap egész nap milyen idegen voltál hozzám, hogy az „ecztes sajáta” sokkal jobban érdekelt, mint én: mind elfelejtettem. Csak szeretnék röpülni hozzád, hogy megfojtsalak csókkal, öleléssel és vannak perczek, mikor szinte óhajtóm, hogy bár vasárnap este már megint ott ülhetnél mellettem a kis konyhán! Azt, kis anyám, hogy mennyit és mit írj, a te szerelmes szivedre bízom. Szeretném, ha előbb is kapnék választ hétfőnél — én azonban vasárnapra bizonyosan fogok még írni. Egy kérdésem azonban mégis, édes kis bolondom: Hány lesz? Micsoda? Hányunknak? Most pedig ölellek és csókolom az ajkad, a homlokod, a szemed, a kezed, meg ott is, a hol azt szoktam kérdezni: „szabad?” Tudod hol? Csókol, csókol: Ferkód F. 1898. jun. 8. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. a kedves mamánk: Walleshausen Jánosné. — az írásbelin különösen vigyázz •' Walleshausen Ilona ekkor Hódmezővásárhelyen tartózkodott, óvónőképzős képesítővizsgájára készült. — Fodor: Fodor Lajos „mintaóvó” a hódmezővásárhelyi állami óvónőképzőintézetben (Tiszti címtár 1898:558); ő az a vásárhelyi tanár, akinél Walleshausen Ilona ekkor ideiglenesen lakott. — mikor a vasúttól visszajöttünk: valószínűleg jún. 5-én, amikor Walleshausen Ilona Hódmezővásárhelyre indult. — Gyulával: Walles- hausen Gyulával. — Mutterka: Kanizsai Nagy Ferencné. — mintha csak Ödönke volnék: talán Bakos Ödön. — vasárnap egész nap: jún. 3-án. — bár vasárnap este már megint ott ülhetnél mellettem: jún. 12-én. 80
