Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
1898 27 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1898. január 8. előtt Édes kis anyám! Magadnak tulajdonítsd, ha azoknak a szerelmes, édes szavaknak a helyit, a miket csak mink érthetünk meg, a mik csak minket érdekelnek, mondom, ha azoknak a szavaknak a helyit ez a hitványság foglalja el, a mi engem végtelen elkeserített és a mi, tudom, nagyon rosszul fog esni te neked is. Ha jól emlékszem, éppen ma egy hete történt, hogy este Gyula, szokása szerint, elkezdte gyalázni a növénytant, a virágprésölést, hogy mind bolond az, a ki ezt a szénagyűjtést szereti, hogy egynek sincs annak tökéletes esze és így tovább, abban a faragatlan, durva modorban, a miben ő beszélni szokott. Én is szóltam aztán valamit, ha jól tudom, azt: hogy „azért szidod a növénytant, mert nehéznek találod.” Hát azt hiszem, ezzel nem mondtam valami nagyon sértőt, mert a növénytan másnak is elég nehéz tudomány, nemcsak olyan gyönge tehetségű embernek, mint Gyula. O azonban nem hagyta ezt szó nélkül, többrül többre mentünk, annyira, hogy Gyula utoljára azt találta én nekem tanácsolni, hogy jó lesz vigyázni, ne legyek olyan elbizakodott, mert én is könnyen elbukhatok ám még! Szórul-szóra ezt mondta. A mire én azt mondtam, hogy én az ilyen véleményre nem szolgáltam rá, de ha rászolgáltam volna is, az ő helyén akkor se mondanék ilyent, mert visszatartana attul a hála. A mikor aztán Gyula fölugrott: hogy persze a hála, mindig a hála! Pedig Isten a tanúm, hogy másodszor mondom az érettségi óta, de mindakétszer kényszeritett rá, hogy mondjam. Azóta aztán nem beszélünk. Ez az egész. Most már mondj Ítéletet, kicsim. Hanem vedd tekintetbe azt is, hogy azóta, mióta Gyula engem ösmeretlenül is föl akart jelenteni Trungelnak, mint istentagadót, hogy azóta bántottam-e én meg Gyulát olyan durván valamikor. Hogy kezdtem-e én valamikor a czivódást? Hogy hánytam-e én valamikor neki a gyönge tehetségit, hogy jövendölgettem-e én valamikor neki, hogy elbukik? Pedig én tehettem volna. Aztán hogy én az érettségit fölhányom? Mit hánynék föl? A mit tettem, nem érte tettem, 53
