Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Sietek is most, eltörődötten, elfáradtan jóvá tenni mulasztásomat. Be se mentem ma este dolgozni, csakhogy neked írhassak, csak hogy téged megengesztelhesselek. Mert haragszol, ugy-e, te lelkem szebb fele? Nagyon, nagyon haragszik a te ártatlan szíved erre a rossz vőlegényedre, a ki, ha meggyülemlik száz, meg száz okbul a bosszúja, a keserve, a mérge, mindig te-rajtad tölti ki? Nagyon, nagyon haragszol rá, a ki téged minduntalan kínoz, minduntalan gyötör? És tán meg se tudnál neki bocsátani? Tán azt se engeded meg, hogy ő maga, könyörgő szóval esenkedjen ki tőled bocsánatot? Tán még azt se engeded, hogy haza siessen csak tehozzád, csak te melléd: melegedni, enyhülni, pihenni . . .? Én vétkem, én igen nagy vétkem! Hanem ugy-e, édes bogaram, akármennyire haragszol is rám, mégis csak szeretsz egy kicsit, csak egy kicsikét? Ugy-e, én szőke üdvösségem, ugy-e szeretsz? Azt kérdezed, micsoda hidegség áramlik ki a leveledből? Ha én azt meg tudnám mondani! Érezni köll azt, szerelmem, érezni! Némelyik leveled olyan, mintha nem is annak írnád, a kivel a te szerelmes szíved mindörökre összeforrott, hanem valami ösmerősödnek. Hanem ne vedd ezt zokon: tudom én, szelíd kis galambom, hogy régen nekem adtad a szíved, lelked egészen, tudom én, mennyire szeretsz, ha nem mondod is. Hanem azért olyan jól esik ebbe a bolond fagyos sivatagba, ha egy-egy igazán szerelmes meleg hang csendül meg olyik leveledben. Hanem azért, a mért azt írtad, hogy tán én nem szeretlek az íráshibáid miatt, azért keservesen megfizetsz még! Édes kis bolondom te! Hogy lehet már ilyet gondolni komolyan! Arra csak a te aranyos kis fejed képes, a melyikben annyiszor, de annyiszor megrángatom én a te puha hajad, csak haza segítsen az Isten! Ugy-e szabad lesz? Szabad? Vásárhelyre nagyon szeretném, ha 18-a előtt mennél, — mert komolyan mondom, hogy én azután nem eresztelek el. Nem bánom, elviheti az ördög minden tanulásod, ha én hazamegyek, mert a milyen igaz, hogy megtartottam a fogadásom a cigarettá- zásra vonatkozólag, olyan igaz lesz, hogy én, ha hazamegyek, egy tappodtat sem eresztelek magam mellül sehova se. Mert a te helyed én mellettem van és punctum. (írd meg majd röviden, de csak igen röviden, hogy fontosabb dolog helyit ne foglalja el: jónak véled-e, hogy az édes anyámnak egy nagykendőt vigyek karácsonyra, a húgomnak meg mouffot? Ha nem, mit vélsz helyesnek? Egyúttal legőszintébben kérlek (azt hiszem, egyszerű kérésemre is megteszed), ne szólj nálatok se senkinek e felül a dolog felül, mert lehet, hogy pénzt nem kapnék annyit, hogy vehetnék és akkor elmaradok a szándékomtól, pedig nem akarnám hiába fölbiztatni őket. Tehát: ha szeretsz, ne szólj. Aztán ugy-e kicsim, írd meg a jövő leveledbe a leghatározottabban, mivel fizetsz meg a dolgozatért. De megírd! Hát karácsonykor meg mersz-e már csókolni a megérkezéskor — vagy most is csak egy közönyös „jó estét” kívánsz?) Mutterkának, Zsuzsónak kézcsókomat. Zuzsának majd írok már külön is. Téged pedig legigazabb szerelemmel sokszor, sokszor ölel, csókol vőlegényed: Ferkód 44
