Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
15 MF — Walleshausen Ilonának, 'Budapest, 1897. november 6. Édes Mindenem! Hát nem haragszol rám? Igazán nem haragszol? Hát csak úgy szeretsz, mint eddig? Látod, én azt gondoltam, te haragszol énrám, azért nem írsz. Isten a megmondhatója, mennyit szenvedtem azalatt a hosszú, hosszú idő alatt, míg a te drága soraidat nem láttam. Hazamentem egy nap ötször-hatszor, megnézni, nem jött-e levelem. Nincs, nincs. Este 9—10 óráig lestem a kapuban a levélhordót: hátha, hátha. De nekem soha se hozott levelet. Már a legrosszabbat gondoltam, a mit abban a versben is megírtam neked. De hát nem is gondolhattam mást. Még tegnap is annyira el voltam keseredve, hogy az este számítgattam Gyulával, hogy (tán még vasárnapra) se megyek haza. Mert mit keressek én odahaza, ha te nem vagy többé az enyim, ha te is elhagysz ? Majd beleőrültem a bolondabbnál bolondabb gondolatokba és nem tudom, mi lett Volna a vége, ha ma nem kapom meg leveled, a melyet egész délelőtt lestem s mely annyi örömet szerzett, a mennyi bánatot. Első sorban örömet: hogy mégis az enyém vagy, mégse hagysz el, ha mindenki elhagy is, mégis csak szeretsz. És jól, nagyon jól esett látnom, mennyire szeretsz. Hiszen olyan nagyon, nagyon sokat mondanak azok a sorok! Te szent, te drága! Nincs üdvösség, nincs boldogság rajtad kívül! A te szerelmed megjutalmaz minden szenvedésemért, a te szerelmed kárpótol minden kínomért! És a te szerelmed az nekem, a mi kis gyereknek az őrzőangyal: a te szerelmed tart engem vissza, ha a föllázadt vérem elragadna, esztelen indulatom bajba sodorna! Könnyű nekem jónak lennem, a kit olyan tiszta szent őriz mint te: édes szerelmem én mennyasszonyom! Mondom, végtelen örömet szerzett a leveled egy részint. De másrészt annál több bánatot. Te panaszkodsz, te szenvedsz. Soha, soha nem olvastam én még ilyen levelet, soha, soha nem hallottalak még én ilyen keservesen panaszkodni. Ügy olvastam a sorok között, úgy értettem, bár te nem írtad, hogy téged bántanak, hogy te szenvedsz. De hát kicsoda? Kinek van joga hozzá? És ha joga van, kinek van bátorsága bántani ? Mikor te az enyim vagy, örökre és elválaszthatatlanul, ha az ég-föld összeszakad is, mikor nincs hatalom, a melyik szétbontsa azt a két szívet, melyet mi fóloldhatatlanul kötöttünk össze Mikor te az enyim és csak az enyim vagy ! Mikor a te jövendőd csak az enyimhöz, a te életed csak az enyimhöz, a te sorsod csak az enyimhöz van kötve! Mikor te maga a jóság, maga a szentség vagy, a kinél tökéletesebbet nem hordoz a föld! Ki mer akkor téged bántani ? Hiszen én azt senkinek a kerek világon soha meg nem bocsátom és el nem felejtem! Engem bánthatnak, engem kínozhatnak: azt elfelejtem, vagy legalább meg tudom bocsátani, de téged ne merjen a legkisebb rossz szóval se bántani senki! Mert a ki a te életedet csak egy perezre is megmeri keseríteni, az nagyobb bűnt követ el, mint a ki megtagadja az Istent és én nagyobb ellensége leszek neki, mintha a becsületemet rabolta volna el! 36
