Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Mert ugy-e, fehér lelkű, tiszta, szelíd angyalom: gondolsz rám sokat, nagyon sokat? Meg ugy-e így, messzirül is szeretsz egy kicsikét, ha csak nagyon kicsikét is. Ügyi édes szentem, ugy-i drága boldogasz [szó ]-nyom? Kint végtelen szomorúan dudorász a szél, veri az ablakot, keresztül borzong rajtam a hideg, összehúzom a kabátomat: fázom. Bent, bent, a lelkem mélyén, ott fázom. Szeress, kicsim, szeress! Melegíts a szereteted tüzével! Szeress, kicsim, szeress! Ládd, kicsim, ez öl engem meg ebben a zúgó Babylonban, ebben a ragyogó pokolban: ez a szeretetlenség. Nem találok sehol egy morzsányi, egy csöppnyi szeretetet! Sehol, sehol! Istenem, de rossz is így! Magánosán, magánosán! Pedig most mégis változatosabb és nyugalmasabb az életem, mint ezután lesz. Hat órakor fölkelek, hétig olvasok, akkor fölkeltem Gyulát s együtt megyünk el. Én tizenkettőig az egyetemen vagyok, ő tizenegyig sétál (mert még nem rendesek az előadásaik) s félegyig van a klinikán. A délutánunk szabad. Én rendesen olvasok, vagy bolyongok Pistával a hegyek közt. P. már mondta, hogy híjjam Gyulát is, de nem bírom kicsalni, mert ő csak bent szeret sétálni. A nyavalya nem egyforma: enyim is más, meg az övé is. Nyolcz után este együtt sétálunk kilenczig, féltízig. Gyakran velünk van Miska is, aztán lefekszünk s „csendesen elalszunk csendes nyoszolyán- kon.” Egyébként az enyim nyoszolyának nyoszolya ugyan, de csendesnek nem csendes, mert az ágydeszkák rövidek lévén, minden áldott éjjel leszakad háromszor. Ily formán Gyulával jó formán csak este, reggel látjuk egymást. Ma még reggel óta nem láttam, pedig már hat óra. O már neki szokott ennek a bolond, sivár, meddő életnek, jókedvű, elég jól kittétakarékos a fösvénységig úgy annyira, hogy még arra se bírtam rávenni, hogy az Egyet. Körbe beiratkozzék. A könyvek árába hagyott pénz nem tudom, ki futta volna-e, ha egy 9 — 10 frtos könyvet én nem tudtam volna szerezni ingyen. Eddig nyolcz forintot adott könyvre, de azt hiszem, még vennie köll. Még tán egyetemi jegyzeteket is bírok neki szerezni, a mi szinte nem kis segítségire lesz. Ennyit az életünkről. Ebbül láthatod, édes szerelmem, hogy végtelen sivár, hideg, magános élet ez. Csak a te szerelmed világít, kicsi mennyasszonyom, meg a jegygyűrű fénye. Természetes, hogy mindenkinek föltűnik, a fiúk sorra gratuláltak, Sztojákovits először, hosszú boldogságot kívánva. Gondolom, sokkalta hosszabb is lesz a közös boldogságunk, mint közös szenvedésünk. Mert ugy-e, kicsim, neked is csak fáj egy parányit, hogy messze vagyok tőled? Istenem, Istenem! De alaposan sötétedik és még sok a tele szántani való tiszta papíros. Hanem azok már reggelre maradnak. Megyek vacsorázni, aztán sietek vissza, haza, ágyba. Eloltjuk a lámpát, megcsókolom helyetted a gyűrűdet, aztán a te képeddel szívemben, a te neveddel ajkamon elalszom és álmodom rólad sokat, hosszan és mélyen . . . . „Mikor alszom hosszan és mélyen, Imádkozz értem, angyalom: Ki haza röppenek közétek Nem látott szellemszárnyakon!” . Édes mennyasszonyom: leveled és a rózsát várom!
