Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
1925 200 MF — Móra Ferencnének, Kapalló, 1925. április 16. Csütörtök, ápr. 16. Kedves Fiam! Nem igen bízom benne, hogy még Pesten érjen a levél, mert bizony a tied csak most ért ide s nagy nyugtalanságban talált miattad. Hála Istennek, hogy így is vagy, a hogy vagy. Most már én is helyen vagyok megint, mint dagadt fiú. Hanem a két husvét- ünnepet igen rosszul töltöttem, mert akkor inybelileg voltam dagadt mind a két pofámra. Most már csak azon igyekezz, fiam, hogy akármilyen irgalmatlan hadjáratot indítotok is a polosok ellen — az útban az volt a legszebb, hogy egyet se láttam (büdöset igen, de poloskát nem) — arra vigyázz, hogy se te, se a kis lány, le ne strapáljátok magatokat, számot vetve a következő nehéz hetekkel is. Én úgy tervezem, hogy 27-ig maradok itt s akkor megyek el teljesen elszegényedve, de egy kicsit megerősödve. Két-három [napot ] Pesten töltök hivatalos ügyekben s 1-re leszek otthon. Ilyen értelemben írtam ma a polgármesternek is. A levelemet Czalcó Elemér viszi Pestig, a ki holnap utazik el. Sok érdekes dolgot beszéltem vele, a kormányfőtanácsosságot is. Ettől függetlenül is elhatároztam, hogy a Szeged-hez már nem megyek vissza s valószínűleg semmilyen vidéki laphoz sem. Bergernének persze hogy már régen írtam. Annuskáéknak is bőséggel. A [. . . ]t nem értem. Csak nem gondolta, hogy innen is köszöntőverset küldök a babának megtanulásra? Mért nem tették el a régieket, hiszen írtam már vagy négyet. Szeretettel csókol mindnyájatokat: Apu Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Hiányosan keltezett. A levélpapír a Szegények vagyunk, de jól étünk című, Rapallo, április című cikk elrontott példánya; a levél az üres részekre íródott. Ez a tény, meg a Szeged c. lapra való 328