Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

a mely engem is marcangol, holott tudom, hogy te a szivedben mégis csak engem szeretsz legjobban és megvédenél a világon mindentől és mindenkitől.

Nem teszek szemrehányást, fiacskám, azért se, mert tudom, hogy a mostani adósságoknak egy része Pankára ment, a kit erőnkön felül ruháztunk és staffiroztunk és talán nem is mindig meggondoltan. Most már mindegy, attól félek, szegény kis lányomat majd rövidebb pórázra fogja az élet s az nem lesz baj, — csak az lenne baj, ha ők is belekeverednének az adósságok hínárjába. Tudom, hogy jó anyja vagy a gyerekednek, édes lelkem, de ha igazán jó akarsz hozzá lenni, azt kösd a lelkére, hogy inkább nélkülözzön, inkább járjon igénytelenül addig, mig az összetakargatott készből nem vásárolhat, de az adósságcsinálásra rá ne szokjon, mert az pokollá teszi az életét s mit ér akkor szépen járni, ha a lelke szétszakad? A mi segítségünkre pedig most ne számítsanak, mert az volt ugyan a szándékom, hogy havonta én is adok nekik % millió koronát, de most erről szó se lehet, mert először a magunk bajából kell kilábolni, de végérvényesen, mert nem akarok többet adósságot látni és nem akarom, hogy a Móra Ferenc felesége szégyenszemre fűhöz-fához kapkodjon apró kölcsönökért, a mik végre egy nagy felhővé folynak össze az életünk egén, a minek pedig az én munkám és keresetem szerint zavartalan derűsnek kellene lenni és most már kell is, hogy az legyen. Akkor fogsz te igazán meggyógyulni, szegény kis betegem és akkor meg fogod nekem köszönni, a mi fájdalmat ezzel az őszinte beszéddel okoznom kellett neked. Kellett, mert többé nem szabad köztünk ilyen titkoknak lenni és hogy ne legyenek, végre őszintén kellett feltárni a helyzetet.

Azt hiszem, édes kis fiam, sírni fogsz egy kicsit, míg ezt a hosszú levelet végigolvasod — a mibe bizony már belefájósodott a kezem — de az talán megenyhiti majd a lelked feszültségét. Válaszolnod nem kell nekem erre, — úgy veszem, hogy ide hajtottad a fejedet a vállamra és én megsímogattam a fáradt öreg kezemmel és ezzel el is van intézve a dolog erre az életre, én soha többet említeni nem fogom. Csak azt kérem még majd tőled ha hazajössz, hogy állitsd össze az adósságaid pontos jegyzékét és én azt ki fogom fizetni, akárhogy fogom is csinálni, de ezt a fojtogató rémet el kell pusztítani magunk közül és én hiszek neked, hogy nem fog többet előjönni. És akkor, a mi kicsi hátra van még az életünkből, azt, talán társaság nélkül, talán egyszerűbben, de boldogabban fogjuk leélni, magunk és a gyerekeink közt. A jó Isten vigyázzon rád, lelkem, ettől a gondtól én megszabaditalak és más gondod most már ne legyen, mint a nyugalmad és egészséged. Egész szivével csókol

Ferkó

Egyébként mi jól vagyunk, nyugodtan maradj mentül tovább, hogy megnyugodva jöjj haza.

Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt.

ha itthon vagy és nem vagy rákényszerülve az adósságok részletezésére: a soroksárpéteriben pihenő Mórá- nénak szept. 16-án írta meg Móra, hogy bizonyos Boriska néni 80.000 koronás követeléssel kereste föl. Mórának e levele kényszerítette feleségét, hogy „bevallja” egyéb adósságait s intézkedni próbáljon kifizetésükről. — mióta hazajöttem a szabadságról: Móra aug. közepéig — végéig lehetett szabad324