Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

192 MF — Móra Veretlenének, Budapest, 1921. február 14. Édes lelkeim, még csak hétfő van, de már igen szeretnék otthon lenni. De biz isten nem udvarias- kodásból mondom. Borzasztó megfáztam valahol, alkalom volt rá elég. Félegyházától fűttetlen kupéban jöttem, Balassánál be van ugyan fűtve, de csak úgy, mintha egy szál gyertya égne a kályhában s vad hideg volt a Petőfi-társaságban is. Az idő is nagyon gonosz, havas esős szélvihar szaggatja a háztetőket, bíz ez nem mászkálni való idő s énrám igen nagy mászkálások várnak. Vasárnap Jakab Ödönéknél ebédeltem Szalayval, este Balassa vendége voltam az Otthonban, ma este Domokosnéhoz vagyok híva vacsorára (borzadok úgy az úttól, mint a vacsorától), kedden ebéd Sárikánál, vacsora Lidikénél, — a többi napokról még nem tudok. Persze Pistáékhoz is át kell mennem (ők is átjöttek mindkét felolva­sásomra). Szász, sajnos, megint nincs itthon, mint Lidikétől hallom. A mi a sikert illeti, az mindakét helyen szinte meglepett még engem is, a ki pedig igen csak hozzá vagyok az ilyesmihez szokva. Az ülés után Pékár kijelentette, fyogy a jövő évi nagygyűlésnek én leszek az ünnepi poétája, mert a közönség példátlanul kedvel. Fontosabb ennél az, hogy ezt Kiss Menyhért barátunk füle hallatára mondta, rázván a kezemet, mint a szivattyús kutat. De még ennél is fontosabb, hogy Czakó Elemér azzal biztat, hogy rövidesen, egy-két éven belül államosítanak bennünket, hogy a fizetésben is előhaladhassak s ha sora fordul, Pestre is felhozhassanak. Ilyen­formán Médikéből, mire megnő, még méltóságos asszony is lehet. Lehet persze az is, hogy a mikorra a levelem haza ér, már rég otthon leszek én is. Pankám, te már remélhetőleg útban vagy azóta hazafelé és segitesz anyukádnak várni. Százszor csókol mindakettőtöket: Apu Bp. 1921. II. 14. Ceruzával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. még csak hétfő van: Móra febr. 12-én a Néprajzi Társaságban, 13-án a Petőfi Társaságban olvasott föl; nem sokkal előbb, talán csak 12-én érkezhetett meg Budapestre. — 'Balassánál be van ugyan fütve: Móra, úgy látszik, Balassa Józsefnél (1884—1940) szállt meg ekkor. A „kis Balassa” (Balassa Armin unoka­öccse) korábban Szegeden újságíróskodott, 1907-től a Szeged és Vidéke felelős szerkesztője volt, ek­kor, 1913-tól Budapesten ugyancsak újságíróként dolgozott. — Jakab Ödönéknél ebédeltem: Jakab Ödön (1854—1931) tanár, költő, a nép-nemzeti irány egyik neves képviselője volt, s mint a Petőfi Társaság egyik illusztris tagja, támogatta 1915-ben Móra beválasztását. Móra 1921. febr. 8-án jelezte neki, hogy 12-én a Néprajzi Társaságban olvas föl, s kérte, ha tud, ezen Jakab is vegyen részt. Vö. Móra Ferenc levelezéséből. Sajtó alá rend. Kőhegyi Mihály, Lengyel András. Kecskemét, 1979. 109. — Szalayval: Szalay Józseffel. — Domokosnéhoz: Domokos Lászlóné Löllbach Emmához. — kedden ebéd Sárikánál: febr. 15-én Móra dr. Kiss Istvánná Pósa Sárikához volt hivatalos ebédre. — vacsora Didikénél: Pósa Lajosnénál. — Pistáékhoz: Móra Istvánékhoz. — Szász-' talán Szász Károly (1865 —1950) konzervatív író, politikus, a Petőfi Társaság tagja, nem tudjuk, mi dolga volt vele Mórának. — Pékár: Pékár 314

Next

/
Thumbnails
Contents