Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Tintával írott autogtáf. MFM ír. Gyűjt. Keltezetlen. A keltezés valószínű időpontja, a vers megjelenésének időpontjából (1897. máj. 23.) visszakövetkeztetve: a május 17. előtti hét, talán éppen máj. 16. A vers Kesergő címen a Félegyházi Hírlap 1897. május 23-ai számában megjelent ciklusnak 2. és 6. része. Újraközölve: Móra Ferenc ifjúkori versei. Kiskunfélegyháza, 1976. 138—142. A kézirat s a Félegyházi Hírlapban megjelent részletek több pontban eltérnek egymástól. Mutterka: özv. Kanizsai Nagy Ferencné Kanizsai Nagy Borbála (1833—1908), Walleshausenné anyja; együtt élt lányáékkal. — Zsor%s: Kanizsai Nagy Zsuzsa, Walleshausenné testvére. — Gyula: Walleshausen Gyula. — b. k. s%, cs.: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, azaz: máj. 17—20.; ekkor zajlottak Móra és Walleshausen Gyula írásbeli érettségi vizsgái. Eredményéről lásd a máj. 22-ei levelet. 10 MF — Walleshausen Ilonának, Kiskunfélegyháza, 1897. május 22. Elbírja olvasni a rózsaleveleket? Haragszik értük? Ha meg akar nyugtatni írja a jövő levelére csak ezt az egy szót: nem. Majd tudom én, mit értsek alatta! MF Édes jó Ilonkám! Nem is tudom, miért írok én most levelet, mikor magán a sor: mert ha maga nem írhat, mivel elfoglalja az osztályvizsgákra való készülés, engem is kimenthetne az, hogy én meg nem is osztályvizsgákra, hanem az érettségikre készülök, ami pedig tán még az osztályvizsgáknál is fontosabb dolog. Épen most teszem le a bátyám levelit, a melyikben írja, hogy soraimat nem is várja, nem is akarja előbb olvasni, míg az érettségi mély életárkát körösztül nem ugrottam. Nem vár, hogy levelet írjak, mert tudja, hogy el vagyok foglalva. Maga pedig azt írja: írjak hetenkint kétszer is! És én fogok magának írni, fogok még akkor is, ha halálos betegség tartóztatna, fogok még akkor is, ha maga nem fog nekem, szegénynek írni egy árva betűcskét is. Nem is tennék szemrehányást, hanem önkéntelenül is fölgyülemlik lelkembül a keserűség: otthon azt gondolják, hogy én hetenkint kapok magátul külön levelet, egyre faggatnak, egyre vallatnak, mit ír nekem ide, haza, a házhoz — és én még azt sem érdemiem, hogy vagy öt perczecskét szakítana a sétálási, Vagy szórakozási idejéből arra, hogy nekem bár a nevét leírná, nekem, magamnak, külön lapra! Hanem nem panaszlok tovább: ha magának nem esik jól a nekem való írás: talán majd jobban esik az élő beszéd. Bocsásson is meg azért a túloldali gyönge zsörtölődésért: ha nem szeretném, nem bánnám, ha soha nem írna is. De mégis rosszul esett: hogy éppen akkor, mikor a legigazabban sóvárgottam levelemben soraiért, éppen akkor, mikor szemrehányást tettem levele rövidsége miatt: éppen akkor ne kapjak egy sorocska írást sem! És valószínű, hogy erre sem kapok! Vagy szoktató ez arra az időre, mikor majd négy évig el leszek magátul tépve s szinte annyi időn keresztül egy sorával sem keres föl?! 27
