Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
mert valami baj érte a pályát — ez mindennapos nyavalya az egész délvidéken — ekkor meg Csókának kerültem, a hol lövészárkok ásása közben kettévágtak egy halmot a csehek s állítólag sok aranyat találtak. Én persze se csehet, se aranyat nem találtam, csak nehány cserepet, a kremenyáki fajtából. S mivel sürgönyt ezen a vidéken nem vesznek föl, Ilona halálos kétségben várt és mint elveszettet fogadott itthon. Egy csomó Petőfis-levél is várt itthon, készséges jó akaratot ígérő, köztük legkedvesebb az öreg Váradi Antalé, a ki úgy látszik, méltóságos úr kólában is megmaradt régifajta bohémnek: Kedves öregem-nek szólít, tegez s arra kér, sürgönyözzem meg Szávaynak, hogy ő is alá akaija írni az ajánlati lapomat. Én persze még mindig nem hiszek, de legalább már belegyőződtem a bukásba. Mindnyájatokat szívvel ölelünk könyes napjaitokban: Feriék Szegény Janinkkal mi van? Vele álmodtam ma vonati bóbiskolásomban. [A boríték címzése: ] Tekintetes Mó^a István úrnak, polg. isk. igazgató Budapest III. Határ-utca 2. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Keltezetlen. A postai keletbélyegző dátuma: 915. dec. 1. Kedden: valószínűleg nov. 23-án. — egy testvérküldöttséget vehetnem: Móra 1911-től a Szeged szabad- kőműves páholy tagja volt, tehát mint a szabadkőműves páholy helyettes fömestere vett részt a küldöttségben. — — csütörtök: nov. 25. — a kremenyáki fajtából: a Kremenyák dombi fajtából; a Kre- menyák a csókái régészeti lelőhely egyik része. — Petőfis-levél: Ekkor folyt Móra fölvétele a Petőfi Társaságba; fölvétele érdekében az író jó néhány támogatást kérő levelet írt; itt az ezekre kapott válaszokról ad hírt. ■- Váradi .Antal: (1854—1923), író, költő, drámaíró, a Színművészeti Akadémia nyugalmazott igazgatója, a Petőfi Társaság tagja. — Szávaynak: Szávay Gyulának (1861 — 1935), írónak, a Petőfi Társaság tagjának.—lawyer napjaitokban: valószínűleg a Móra-fiúk katonai szolgálatra történt bevonulása szomorította el a családot. — Janinkkal: Móra Jánossal (1893—196?), Móra István negyedik fiával, aki ekkor katona volt. 160/a MF — Móra Istvánnak, Szeged, 1915. december 7. Közölve: Péter Fásuló: Móra Ferenc a Petőfi Társaságban. Délmagyarors^ág, 1979. júl. 15. 273