Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Aztán az álmom? Ej, ej, hát már arról is megszámoltatsz? Azt álmodtam, hogy viaszos-vászon vagyok a Fenyéri kalapjában és nagyon melegem van a homlokától. Aztán meg kabátzseb voltam és Flórácska bevarrtad számat. No, hát nem elég borzalmas dolgok ezek, hogy fölijedjen rájuk az ember és ne tudjon többé elaludni ? Több aggodalomra ád ennél okot a Te nyári fejfájásod. Hát mi az oka? Legalább Te magad tudod-e? A tényleg meglevő, megszokott bajod-e, vagy egyéb? Az, hogy itthon nem vagy? Vagy szükséget láttok valamiben? Vagy a barátnőid nem olyanok, a milyeneknek vártad volna őket? Mert tetőled kitelik, hogy ilyenek is fájditjákafejedet. Értem és miattam ugyan ne fájjon, mert nekem valami gyöngyéletem van. Nem parancsol senki, — igaz, én se parancsolok senkinek. Takarítónőnk hét napig nem mutatta magát. Weiszné ugyan egyszer fölküldte a lányát (sajna, nem Flórát), de az meg nem tud takarítani. Én pedig, tudod, végkép nem tudom állni a rendetlenséget. Nos, hát azt hiszed, kétségbeestem? Nem én, de nem ám! Nekivetkőztem és nekiöltöztem s másfél óra alatt úgy rendbe hoztam a barlangot, hogy olyant még vagy láttál, vagy se. Még a szekrények tetejére is felmásztam, — de még a konyhán is rendet csináltam. Még ki is söprögettem! Mondhatom neked, hogy 8 éves korom óta nem takarítottam ilyen kedvem szerint. Végre ma reggel — szót fogadva neked — csupa illattalan virágokat vettem: georginákat. Valami szépek. Virágot hiszen csak tudnék én venni s el is végeznék mindent, a miben nem kell másra szorulni, csak hogy azért egyben-másban még is elszámitom magam. Ha öt krajcár ára kenyeret veszek vacsorára: sok; 4 krajcár ára: kevés. Töpörtőt vettem 15 krajcárért: felét eltettem szappanba zsírnak. (Gondolom, így szokták mondani?) Ellenben fél-fél kiló őszi barackot vígan megeszek. A cipőkkel is van vesződségen. Három párt cserélgetek s hol egyikben szakad el a fűző, hol a másiknak az orra nem akar kifényesedni. A sarkát — ismered ezt az elvemet -— nem bánom, mert azt én úgy se látom. Tudod, az a baj, hogy így az élet apró dolgaiban mindig el voltam kényeztetve. Kezdte édes anyám, szegény' s folytattad Te, az Isten áldjon meg érte. No igen, az este a takarítás gyönyörűségei mellett is haragos voltam kissé. Mondhatom, több önelégültséget éreztem, tisztának látván a szobát a magam keze munkájától, mint mikor egy tucat rossz verset összekalapálok. Ha akkor nyomban szemem elé kerül az asszony, hát úgy megszidom, hogy holtig emlegeti. Szerencséjére csak 8 után jött, mikor már elmúlt a haragom java s nagyon fogadkozott, hogy többet nem történik, most is mosni volt két nap, de majd nem soká tart már. Nem, hála Istennek — gondoltam magamban s elbocsátottam békével s küldtem egy-két őszi barackot a nyúlaknak. Gondolom, volt a jámbornak annyi esze, hogy csak a magjukat vitte haza — jól is eshetett szegénynek az egész napi mosás után. Az ám: a mosás! Hallom, te 25-re intézkedtél, én azonban már holnap elküldöm a szennyeseket, hogy ne kelljen a Pestre indulás előtt kapkodni, esetleg várni. Csak azt nem tudom még, mibe csomagolom a cókmókot, mivel Weiszéktől nem számíthatok ládára, Flóra is azontájt menvén szabadságra. No, valahogy majd csak lesz, volt már nekem ennél fogósabb találós kérdésem is. A mit Sz.-néről írsz, kissé meglep. De igenis szóltam B-nek a sétákról, kiemelvén, 242
