Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Tintával írott autográf, a Dugonics-Társaság elnöksége levélpapírján. MFM ír. Gyűjt. a doktor nénibedr. Eisenstein Jakabnéhoz. — Bobbal: Sz. Szigethy Vilmossal; a Bob fiatalkorától használt írói neve, barátai később is e néven emlegették. — a Kállay-ligetnek: a Kállay-liget a mai Népkert sor, Odesszai körút és Székely sor határolta terület. Vö. Bátyai Jenő: A szegedi liget históriája. Dm, 1983. máj. 14. — sváb konviktus: a DMKE Nevelőintézete (Boldogasszony sugárút 1.); igazgatója ekkoriban Hauser Rezső Sándor felső kér. iskolai tanár. — W'eisz néni: Weisz Lipótné. — Putyunak: Sz. Szigethy Vilmának. — A mama: özv. Walleshausen Jánosné. — a születésnapomat várta: júl. 19. — Gyulától: Walleshausen Gyulától. — Kedden már megy haza: júl. 20-án. — Graca: Gracza János költő, újságíró, egy ideig a Szegedi Napló munkatársa, ekkoriban városi s. adótiszt. 1919 után kilépett a Dugonics Társaságból, majd Budapestre költözött. — Reéz Pál: (1880— ?) szombathelyi, majd szegedi újságíró, 1902-től a Szegedi Napló munkatársa, utóbb Budapesten élt. Versei, tárcái jelentek meg a korabeli lapokban. Vö. Szinnyei 11: 665. — Bállá: Bállá Jenő. 133 MF — Móra Ferencnének, Szeged, 1909. július 19. Kedves lelkeim! Az este már 9-kor lefeküdtem s mire derék szomszédjaink a Stefániáról hazajöttek: 1/4 12-re már aludtam is. Nyújtottam reggel 1/2 8-ig, a mikor pompás erőben ébredtem. A hamutartót már bent találtam az Íróasztalomon s kedves figyelmed annál jobban esett, mert úgyis szándékom volt kérni, hogy hazajövet hozzál nekem valami szliácsi emléket. Annál jobb, hogy eltaláltad a kedvemet. Ez a hamutartó olyan szép, hogy haza se fogom vinni, hanem idebent tartom: legalább ez az egy dísze legyen ennek a rideg hivatalos íróasztalnak. Kedves soraid, mondanom se kell, mennyire jólestek. Hanem tudod, fiam, ezen az egy születésnapon mégis jobban szerettem volna úgy esni túl, hogy magam se tudjak róla. Tudja a manó, hogy vagyok vele: ez nem kellemes nap nekem. Az életnek egy nagy szakasza záródik le, a min tulajdonkép nem sok ugyan a sajnálnivaló, de valahogy mégis furcsa és nem kellemesen furcsa az embernek, hogy már túl van a harmincon. Tudom, hogy a hátralevő időm még nyugodtabb lesz, talán jobb is, s nem olyan vesződséges — hanem azért harminc éves még se leszek többet soha. Tudom, hogy mind bolond beszéd ez s a holnap, holnapután gondja már elviszi s többet eszembe se jut: hanem azért ma mégis fölöttem ködlik ez a gondolat, egész nap. Az asszonyok kedvesek voltak és megtiszteltek egy sürgönnyel. Hanem a nevüket valami gyalázatosán kiforgatta a tudós szliácsi postamester, — pedig bizonyosan Margit szövegezte s neki szép, olvasható írása van. Őbelőle Femesné lett, Szigethynéből Podné, Putyuból Putyi. Domokosék Zürichből írtak ma, nem tudom, hogy jutott eszükbe. Laci óhajtaná: bár velük volnék (no, én is!) s kalauzolnám őket a svájci múzeumokban; az asszony pedig azt írja, hogy mindazt a sok szépséget, a mi lát, szeretné beszívni és hazahozni. Beszívni? Fura kívánság. 237
