Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
122 MF — Walleshausen Jánosnénak, [Szeged\, 1905. december 31. 1905. szilveszter Kedves jó Mamánk! Az esztendő végi munkák, kimutatás, statisztika, mi fene annyira lefoglaltak, hogy csak most jutunk addig, hogy megköszönjük azt az igazán szeretetteljes szívességet, a melylyel otthon láttak bennünket. Örömmel jelentvén, hogy a megérkezések a legszerencsésebben történtek meg, egyúttal újra köszönjük a szives meghívásokat, melyeknek hogy eleget nem tehetünk, nekünk esik legkeservesebben. Én a magam résziről szívesen ráálltam volna a hazamenetelre, már csak azért is, hogy a Gyula testvér botját személyesen adhassam át, — azonban az akarok-nál nagyobb úr a nem lehet. Tömörkény holnap, újév reggelén a bátyjához megy minden családostól s én, a ki vakáción töltöttem a karácsonyi ünnepeket, nem kívánhatom tőle, hogy az én kedvemért megint ő maradjon itthon. Pénteken este voltunk náluk s akkor tárgyaltuk meg ezt a kérdést. Abba szívesen beleegyezett volna, hogy a mai napra hazamenjünk, — azonban ezért az egyetlen estéért, a honnan nekem egyenesen a vonatra kellene indulnom, igazán nem lett volna érdemes a Panka egészségét kockáztatni ebben a cudar időben. Ilyformán mink csak itthon Szilveszterezünk s kárpótlásunk mindössze az a tudat lesz, hogy otthon bizonyosan sokat emlegetnek bennünket ma este. Mink talán ki se megyünk sehova, ha csak hogy Ilonka nagyon rá nem kívánkozik. Engem megint a nátha fojtogat, nem nagy kedvem van a csavargáshoz. Annál kevésbbé, mert elég akkor menni is, ha muszáj. Megkezdtük a lakás kereső csavargásokat, hogy esetleg már februárban kiköltözzünk. Ha alkalmas helyet találunk, minden esetre lekérjük majd a mamát, a kinek Mutterkával együtt igaz szívvel kívánunk boldog új évet kézcsókoló gyermekeik: Ferkóék Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. kimutatás, statisztika: Móra évvégi könyvtárosi feladatai. — otthon láttak bennünket: Móráék a karácsonyi ünnepeket töltötték Kiskunfélegyházán. — Gyula testvér botját: ezt az utalást nem értjük, nem tudjuk, miféle átadandó botja lehet Walleshausen Gyulának. — Tömörkény: Móra hivatali főnöke ekkor. — Pénteken: 1905. dec. 29. — Panka: Móra Panka. — Ilonka:Móríné, Walleshausen Ilona. — lakáskereső csavargásokat: Móráék ekkor a Fodor (ma Juhász Gyula) utca 4. sz. alatt, Dombrádi Nagy Gyula házában laktak. Lakáskeresésük nem járhatott sikerrel, mert 1913-ig itt is maradtak. Vö. Péter László: Szeged irodalmi emlékhelyei. Szeged, 1974. 90. — Mutterkával: Walleshausenné édesanyjával, özv. Kanizsai Nagy Ferencné. 220