Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

találtak. Mondom, én vagyok bátor ezt következtetni, ámbár te már csak elvből is tagadni fogod ezt és bizonyítgatod és erősitgeted majd leveledben, hogy egy miczúr- kát se bírtál aludni, ámbátor akartál. A mama, látod, sokkal jobb természetű, mert az még azt is beösmerné, hogy egy kicsit elszunnyadt, ha én mondanám neki — ám én meg vagyok győződve arrul, hogy a mama szemei olyan vidáman, ébren és elevenen ragyogtak az egész úton, mint a napsugár. Hacsak a Mutterka vendégváró nyájasságára való számítás nem nyugtalanította egy kicsit.

Nekem — jól tudom — szinte az volna most a kötelességem, hogy fönnen dicsekedném égő szerelmemmel, melynek lobogásátul le nem bírtam hunyni a szememet a ti távozástok után, hanem együtt virrasztottam a hajnali csillagokkal, az együttlét édes perczein elmélkedve (a mik azonban »'»^/bizonyosan nem voltak olyan édesek a vasúti váróteremben, mint Ő neki. Találd ki, melyik ő a nagy ő, melyik a kis ő!)! Azonban kötelesség ide, kötelesség oda, én mindig olyan neveletlen paraszt maradok, a ki szégyentelenül bevallom, hogy czudarul álmos voltam és már az úton is majdnem aludtam, hazafelé jövet. Mivel azonban én ágyban nem tudok olvasás nélkül elaludni, most is a kezembe vettem a könyvet, mikor levetkőztem, de a negyedik, ötödik sornál már kiesett a kezembül, lecsukódtak a szemeim és a lámpa vígan égett egész reggel nyolczig, a mikor a cseléd bejövetele a czipőmért felébresztett.

Én ugyan haragszom magamra magam is ezért az álmosságért, hanem abbul nem következik, hogy ti is haragudjatok érte, a kik szinte hasonló állapotban léteztetek, különösen te, mert a mama legalább igyekezett takarni az álmosságot, a mi ezen az estén szokatlanul megkereste.

No hanem majd visszafizethetitek ti is az én udvariatlanságomat, ha vasárnap hazamegyek. Mert menni okvetetlen megyek, ha meglesz a jegyem, ha nem. Épen azért mondd meg az én édes jó anyámnak, hogy összes otthonlevő gallérjaimat vasaltassa ki, noha azt hiszem, mindössze se nagy számban leledzenek, hogy elhozhassam őket magammal. Mert gyalázatos állapot ez így, hogy folyton gallért és mandzsettát vásárolják. Kegyetlenül megviseli az embernek zsebét is, de főkép alkalmatlan a boltba menés. Meg aztán drága is, majd ha Pestre fölmegyek, akkor vásárolok egy tucatot, mert ott nagyon olcsó.

A mi az életem folyását illeti, újat nem mondhatok még róla ez idő szerint. A kis Szigethy még itthon van s eddig tulajdonkép ő csinálta a lapot. Hanem holnap, hétfőn már elútazik Olaszországba hat hétre s a holnapi nappal megkezdődnek az én nagy heteim. Mert Békefi kijelentette, hogy most már én leszek az ő jobb keze, — pedig fura dolog az öreg legény szerepit vinni a legfiatalabb inasnak, a ki még be sincs szerződtetve. Megjött már a legújabb ember is, valami Békási Jenő Budapestről, jóvérű gyereknek látszik s már régibb újságíró is, a ki egy éjszaka több ösmeretséget kötött Szegeden, mint én hét nap alatt. Mert éjszaka persze könnyebb ösmerkedni, mint nappal. Ajánlottam is nagyon a Békefi figyelmibe, mint eleven és életrevaló gyereket, azonban az öreg azt mondta, hogy neki már megvan az ő kiválasztott embere. A mi nem is lenne olyan baj, csak bőkezű kiadónk, Engel úr is így kiválasztana magának fizetés dolgában is!

Tegnap itt megint gyalázatos idő volt, felhőszakadás és szórványos jég, valamint

205