Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
109 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1901. február 9. Édes Ilonkám! Hogy megérkezésiek után írott leveledet megkaptam, erről, azt hiszem, hírt vitt mama. Az volt tulajdonképpen a szándékom, hogy majd mamától én is küldök neked levelet, ha már a virágot el nem viszi — hanem aztán a vége az lett, hogy biz én nem is találkozhattam mamával, mikor elment. Igaz, hogy csak öt percet késtem a vonatnál, hanem hát ez az öt perez elég volt ahhoz, hogy mama már akkor Kőbánya felé járjon. Igaz az is, hogy nem nagyon siettem ki a vonathoz, mert Pistáék előtte való este azzal váltak el tőlem, hogy ők mamát még reggel nem eresztik el. Hanem hát úgy látszik, mégis eleresztették, még pedig olyanformán, hogy csak Julcsa ment ki vele a vasúthoz. Kérd meg mamát, lelkem, helyettem, hogy rám ne nehezteljen, hogy nem értem ki akkorára, de én bennem legalább meg volt a jóakarat. Evvel a dologgal kapcsolatban kérlek még valamire. Mama hogy itt volt, én nekem föltűnt, vagy igazabban szólva rosszul esett, hogy énhozzám édes-keveset beszélt. Nem tudom, képzelődés volt-e ez, bár úgy volna!, vagy pedig Pistáék előtt nem akart beszélni, de mégis olyan szokatlan volt. Se arra nem szólt egy szót se, mikor azt mondtam, hogy majd ennek a hónapnak a végin hazamegyek, de nem úgy látóba, hanem állandóan. Nem hiszem, hogy a kosztkérdés miatt nem szólt volna rá mama semmit, mert ha csak e miatt, akkor vagy haza se megyek, vagy beállók otthon díjnoknak, hogy megkeressem a kenyerem. De nagyon rosszul esne ilyet gondolni az édes anyámrul, azért erre nem is gondolok — hanem inkább téged kérlek, hogy tudd meg szép szerivel, mi volt a mama én irántam való kedvetlenséginek az oka: ez-e, Pistáék mondtak-e valamit, vagy tán az a 10 forint még mindig? Mondom, lelkem, tudd ki, ird meg, mert bizony én addig nagyon levert leszek, a hazamenetelről pedig szó se lehet, még ez a dolog tisztázva nincs. Már maga ennek az elgondolása is fáj, hogy az utóbbi időben most már másodszor vagyunk ilyen elhidegülő félben egy- mástul. Mama, gondolom, vitt tatának egy pár újságot, a mely az ünnepélyről referál. Én is küldök egyet, mert nem tudom, ilyent vitt-e, valamint küldöm magát a verset is. Azonkívül még valamit, a mi azt bizonyítja, hogy hogy szeretnek engem némely idegen emberek, a kik olyan idegenek, hogy félesztendejinél régebben láttam őket, mégis úgy írnak rólam, mint a hogy ezen a mellékelt ujságdarabon olvashatod. Kö- pösdy ír egy cikket Hantolatlan sírok czímen arrul, hogy a múlt esztendőnek milyen sok nemes eszméjit eltemették az idén az Egyetemi Körben, többi közt a retorikai estékét is, a miknek én voltam az elnöke tavaly. Arrul szól az a beplajbászolt rész, a mit Köpösdy igaz szeretettel hazudik rólam. Tedd el a többihez, lelkem, addig is, míg majd esztendők múlva nagyobb emberek köveznek és koszorúznak meg. Keddi leveledben nagy érdeklődéssel kerestem azt, a mirül nem írtál semmit: hogy meggyógyult-e Mutterka, mikorra hazaértetek. Az én édes anyám után meg Sándor bácsi 193
