Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
kemben ártatlan voltam valaha, ebben bizonyosan az vagyok. A jegyet egész biztosra vettem, rá se gondoltam, hogy meg ne kapjam — és nem kaptam. Minden órában várom, hogy kihirdetik a tandíjfolyamodványok eredményét, alig van helyen az eszem, hogy azt is miből fizetem ki — hát hogy dobjak én most ki 4 frt-ot? Gyula mintha bosszankodott volna is egy kicsit, a mért nem mentem haza, de hát hogy tegyem? O ugyan, azt mondta, az én helyemben jegy nélkül is hazament volna: de ő nem tudja, milyen nehéz annak 4 frt-ot kiadni, a kinek 5 frt az egész havi fizetése. Te, ugy-e édes galambom, nem haragszol azért, hogy még ezzel is nem tetéztem a nyomorúságom ? Reménykedtem abban is, a mit már otthon jártomban említettem, hogy a Petőfi- ódára hirdetett pályázatot én nyerem meg. De egyrészt el is késtem vele, másrészt, bár egyhangú Ítélet szerint legjobb az én versem, egy másik versnek az Írója azonban összeszövetkezett a bírálókkal, megmondta nekik, melyik az ő verse és így a díj alighanem az övé lesz. Ma délelőtt van a döntés, lehet, hogy éppen most, mikor én ezt a levelet írom. Azért nem írtam előbb, mert ezt vártam és ezt a levelet se küldöm el addig, míg föl nem megyek az egyetemre, megtudni az eredményt. És ha, a mit nem hiszek, mégis én nyertem volna, el se küldöm ezt a levelet, hanem én magam megyek helyette. Ha nem én nyertem, a mit biztosra veszek, akkor megy a levél és én maradok. Bár még így is marad remény a hazamenetelre, ámbátor igen halovány remény: Köpösdy, a ki nagyon átallja és szégyenli az esetet és fél az én lemondásomtól, ma délben megint átmegy a minisztériumba megsürgetni a dolgot. De azt hiszem, hiábavaló fáradság lesz. Ha mégis kapnék jegyet, a melyik perczben kapom, abban megyek. És bármennyire fáj is a csalódás mindakettőnknek, csaljuk a szívünket, lelkem, azzal, hogy közel van már marczius 15.-e, majd hazamegyek akkor. Pár hét múlva, csütörtökhöz két hét, ha jól tudom; akkor teljesedik minden, a mire most számítottunk. Bátor csak olyan ez a vígasztalás, mintha a jégverett ember a jövőesztendei termésben bizakodik, — a kit szintazonkép elverhet a jég. Hát haragszol-e még, lelkem? Rám, a ki olyan ártatlan oka vagyok mindennek? Rám, a kinek legjobban fáj ez a csalódás? Haragszol te is? Ugy-e nem, ugy-e nem? Mert úgyis kedvetlenül viselem az életet, hát még ha a te haragod is viselni kell! Látod, ma ugy-e farsang vasárnapja van? Itt minálunk is nyüzsögnek az emberek az utczán, ott tenálatok is. A ki csak félig eleven is, az mind örül ma. Jó kedve az egész világnak. Hogy neked nincs, tudom. Nem túlságos jó kedvvel megfőzöd az ebédet, aztán elmégy a vecsernyére, esetleg mihozzánk. Ha pedig hazamégy, akkor lesed az órát. Mert még mindig remélsz, még mindig vársz. Szomorú ünnep bizonyosan. Hanem látod az enyim kimondhatatlanszor szomorúbb. Mert te legalább otthon vagy és rajtam kívül otthon van mindenki, a ki neked kedves. De azok közül, a kik nekem kedvesek, nincs itt nálam senki. Úgy is kevés, a kit szeretek: most azokból sincs itt senki, senki. Pistáékhoz menni semmi kedvem, a körbe ilyenkor szinte nem jó menni, mert az most egy nagy sörös hordó. Sétálni különben sem szeretek, és most azért menjek sétálni, hogy lássam a többi ember boldogságát? Nem, én nem fogok menni sehova, itthon ülök az ünnepekbe mindig és 171
