Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

macskás, a gyertyát meg rettenetes-igen kerülgette a veszedelem, hogy szomszédsá­gába kerül annak az egy faschírozottnak, a melyik hasztalan várta maga után a társait. És az isten büntesse meg a gyomrot, olyan veszedelmes emlékezőtehetsége van, hogy az észnek közel sincs olyan: mert rettentő mód tudta, hogy ő Félegyházán is csak egy faschírozottat szokott megenni előszörre, utoljára is egyet, közbe meg kettőt. Hanem azután ráparancsoltam, hogy szégyellje magát és egy üveg vizbe fojtottam azt a szegény faschírozottat, hogy ne jajgasson. így legalább kotyogott valami odabent. Olyan víg dolgok ezek, kicsim, hogy az ember nem tudja: szo- morkodj [on- ]e [r jajta, vagy bosszankodjon. Gyulával szerdán délbe beszéltem, mikor ebédelni mentem. Este fölmentem hozzá megtudni az eredményt, de nem voltak otthon. Ma estére talán el fog jönni Pistáékhoz ő is. (Hát te, drága mindenem, megírod-e már: a mit még a múlt leveled előtti leveledben, de meg a múltkor is említettél? Csak nem olyan bohóságokra gondolsz, hogy úgy érzed, meg úgy sejted, mintha neked meg köllene halnod? Igen nehezen várom, hogy megírd!) A mi a hazamenetelem illeti, november 11-én este megyek. De megeshetik, hogy hazamegyek még a gyorsvonattal délután. Hiszen azt majd megírom akkor. Még addig úgyis nagyon sok levelet írok. A mamám pedig nagyon keveset beszélt rólad, azért te sokat írj. Édes anyámnak, édes apámnak jóságukért kezeit csókolom, Mutter- kámnak, Zsuzsának szintazonképp, a mamánk nem tudom, megengedi, mert idefönt nem engedte, mivel ő náthás. Téged pedig, egyetlenem, örök szeretettel ölel, csókol: Ferkód Bpest, 99. okt. 28. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. azóta: Walleshausen Jánosné október 22-én látogatta meg Mórát és Gyula fiát. — mama: Walles­hausen Jánosné. — Lajos fölmondott: alighanem Walleshausenné 2—3 segédeinek egyike a borbély- üzletben. — megválasztottak az Egyetemi Körben: Mórát a Kör bizottságának okt. 23-án tartott rend­kívüli ülésén választották „az irodalom-rhetorikai szakosztály” elnökévé. Hegedűs András: Móra Ferenc az „Egyetemi Kör”-ben. A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei 1972. 1. rész. 65. — Zsuzska: Kanizsai Nagy Zsuzsa. — Mához e£> hétre: nov. 4-én. Vö. Hegedűs im. 65—67. Móra ekkor vázolta elnöki programját. Ezt ismerteti s idézi Hegedűs András. — Ígértem: okt. 22-ei levelében. — Juliska kabátját: Móra Juliska kabátjáról több levélben is szó van. — Pistáiknak: Móra Istvánéknak. — Andornak: valószínűleg Ujfalusy Andornak. — a Zsíros Palkóé: Zsíros Seres Pálé. — Gyulával: Walleshausen Gyulával. — fölmentem hozzá megtudni az eredményt: Walleshausen Gyula ekkor alapvizsgázott. — Mutterkámnak: özv. Kanizsai Nagy Ferencnének. — Zsuzsának: Kanizsai Nagy Zsuzsának. 150

Next

/
Thumbnails
Contents