Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

engem is az öreg fészcktül, most még csak engem, hanem azután majd téged is, minda kettőnket. ..

Van ugyan, a kit nem túlságos keserít el a régi, a szülei fészek melegének hiánya, mint — hogy tovább ne menjünk — Julcsát. Tata is kérdezősködik róla, te is írod, hogy mamának milyen rosszul esik, hogy nem ír: én mindakettőt megmondtam neki: ő pedig csak mosolygott, hogy majd ír. Végre arra vetett, hogy majd akkor ír, ha Katus őszi kabátot, vagy gallért, vagy mit vesz neki. Azt is mondtam már neki, hogy gallért akar-e, vagy kabátot, de ő vállat vont, hogy neki mindegy. Csudálatos természet az. Hanem én azért nem akarok pálcát törni fölötte, mert az iskolában nagyon szeretik, otthon sincs vele semmi baj — aztán meg az is előttem áll mindig, hogy engem is nagyon balul ítélt meg Pista az első hónapokban két esztendeje, énrólam is nagyon neheztelőleg írt haza mind addig, míg a természetemet meg nem ösmerte. Ki tudja, Julcsának is mi czélja van ezzel a viselkedéssel?

A mi engem illet, én csak megvolnék, semmi kézzel fogható, szemmel látható bajom nincs és mégis, mégis úgy el van tompulva a kedélyem és fáj valami ... A vizsgám napját még most se tudom, annyit azonban biztosan írhatok, hogy mához két hétre — ma pedig vasárnap van — túl leszek mindenen. Gyula is vagy a héten, vagy azután emendál, nem sokat tanul, a mint mondja, mert bízik erőssen, hogy úgyis átmegy. Különben nincs semmi baja a rettenetes étvágyán kívül. Néha egyszerre ebédelünk és ha én nem bírom megenni a porciómat, vagy mondom, hogy mennyire jóllaktam, ő még nem lakott jól. Sajátságos, hogy otthon rendesen én ettem többet, itt meg ő. Aztán nagyon zokon vette, hogy őneki nem ír se a szüretről, se sehogy senki. Tegnap nem beszéltem vele, mert a mentőknél volt. Én meg péntek és szombat estére a Schweigerék húgához voltam híva, maga a színésznő járt ott Pistáéknál meghívni bennünket, azzal biztatva, hogy Jovan is ott lesz — én azonban iparkodtam elfelejteni a meghívást és el nem menni;

Az este korán lefeküdtem, nem mentem el még Pistáékhoz sem, mert valami kimondhatatlan vad idő volt: szakadt az eső és ordított a szél. Most reggel pedig vad hideg van, tiszta idő és olyan luczai-szél-forma. Mikor kint voltam borítékért a boltba, alig lehetett ezeken a máskor nyüzsgő utcákon embert látni. Eltalálták a szüret ide- jit holnap, ha odalent is ilyen idő van.

Hát hogy fizetett nálatok a szőllő? Tata írta, hogy almátok nagyon sok lett. Igaz, itt jut eszembe, hogy tata azt a könyvet, a mit írtam, azt a bizonyos földrajzot ne keresse, mert megtaláltam. Szüreti járandóságommal úgy csinálják, a hogy jónak látják. Ha Pistáéknak küldenek valamit, egyúttal — ha nem azzal együtt is — nekem is küldhetnek egy-két fej szőllőt — ámbátor ha hazamegyek a tata neve napjára, akkor is megtalálom, — hanem hozni nem hozom el semmi esetre, mert én az életbe többet nem viszek vonaton szőllőt. Legjobb lesz azonban, ha énvelem nem is gondolnak, minek bajlódnának a pakolgatással — meg leszek én annélkül is. A kabátot azonban majd elhozom novemberben. Mert előbb nem megyek haza semmi esetre, ámbátor megeshetik, hogy rágondolom magam és hazamegyek az én legkedvesebb ünnepemre: halottak napjára. Hanem akkor valószínűleg megint el leszek foglalva: mert a

141