Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

hinni, de Miska azt mondta, hogy esküszik a jövendő boldogságára, hogy így van. Azt is mondta, hogy a Konrád házasságárul is mondtatok valamit, de már nem tudja, mit. Pedig én nagyon szeretném, ha többet és biztosat tudnék errül — de te is mindig csak olyan rövid homályossággal, vagy homályos rövidséggel írsz róla, hogy még most se vagyok tőle okosabb. A te fölkérésed koszorúlánynak megtörtént-e már? Mert én csak azt tudom, hogy az eljegyzésed, innen-onnan már majd két éve lesz, hogy megtörtént. A dolog pedig igen érdekelne, mert van egy kis összezsugorgatott pénzem, a min nyári ruhát szeretnék csináltatni, vagy venni és nem érzek magamban valami nagy hajlandóságot arra, hogy fekete ruhát csináltassak, pedig a lakodalomra az szükségeltetik. Egyébként sem tudom, hogy leszünk, mert julius elején nekem föl kell jönnöm Pestre, Julcsát fölhozni, meg egyéb dolgaim is lesznek idefönt, nevezetesen eljegyzést akarok tartani.

Hát az ellen kifogásaid vannak, édes, hogy én nem akarok a kötődön ülni mindig? Jó, majd meglátjuk. Még nem tudom bizonyosan, mitévő leszek, de én olyan szépen elgondoltam már, hogy a páratlan napokon nem megyek el hozzátok, hanem majd csak levelet küldök mindig, szép hosszú leveleket. Hát nem jó lesz ez így? Azonban majd megbeszéljük még a dolgot, lehet, hogy megfordítva cselekszek: hogy a páratlan napokon megyek el hozzátok, a páros napokon pedig ... no hát akkor is elmegyek hozzátok.

Hát a cseresznye érik-e már? Vagy lesz-e még akkor, mikorra én hazamegyek? Emlékszel még, mikor tavaly ültem a kötődön a cseresznyefa alatt? (Elég csúnya dolog, hogy a szőllőben te sohse mersz engem megcsókolni). Most is szívesebben ülnék már ott, mint itt. A mi a hajtást illeti, azt én aligha tanulom meg, mert én csak olyan lovat szeretnék hajtani, a ki magátul is mén és a kit kormányozni se köll. Inkább kijárok én a szőllőbe gyalog, vagy odakint lakom hétszámra. És szívesen látlak téged is, ha kihozod az ebédem délbe, meg a vacsorám este! írod, boldogságom, hogy milyen szépek leszünk a fehér ruhádban a nyáron. Nagyon örülök neki, hanem nem bírom eltalálni, hogy hogy gondoltad, hogy osztozunk meg rajta? Én a szoknyáját veszem föl (magyarul: schósz), te meg a réklijit (az meg ugy-eblúz magyarul?)? Én nem bánom, lelkem, ha már épen úgy akarod, hogy abba legyünk szépek, én azt is rámveszem, hanem félek, hogy kinevetnek, ha én is abba leszek. Vagy tán olyan bő az a ruha, hogy mindaketten beleférünk? Mert akkor nem bánom, ha kinevetnek is! Vagy úgy gondoltad, hogy délelőtt én veszem föl, délután te? írd meg, lelkem, mert én ki nem tudom találni, hogy leszünk abba szépek mindaketten. Úgyis ráérsz most megírni a választ, írhatsz olyan hosszú levelet, mint én most, hiszen te ezt még ma este megkapod és most ne is várj ám a válasszal hétfőt, hanem, ha előbb nem akarnád, legalább vasárnap este Gyuláiul küld kedves soraid.

A menetelemrül még most se írhatok bizonyost. 5—8—10 körül megyek. Tökéletesen terád bízom, hogy megvárjam-e Gyulát, ha én előbb rendbe leszek. Most még arra figyelmeztetlek, hogy azt a csókot, a mit nekem szántál, ne add oda Gyulának, mert mikorra én Gyuláiul átveszem, az akkorra úgyis kegyetlen bagós lesz — hanem csak

133