Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

Lengyel András: Bevezetés

ben. (Móra Ferenc az „Egyetemi Kör”-ben. I—II. A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1972, ill. 1973. Szeged, 1972. 61—75. és 1973. 143—164.) írásai azonban inkább csak szemelgetésszerűen használták föl a rendelkezésre álló anyagot, az együttes közlés biztosította tanulságokat tanulmányai nem helyettesíthetik.

Az egyetemista Móra életét a Walleshausen Ilonkához írott levelekből viszonylag pontosan rekonstruálhatjuk. Albérleteiről, anyagi viszonyairól, állásszerző kísérleteiről, bátyjáékhoz való viszonyáról, fontosabb budapesti emberi kapcsolatairól, haza- látogatásairól, mindenekelőtt azonban menyasszonyához való viszonyáról s egész szerelem és föltörekvés meghatározta érzelmi életéről sok adatot kapunk. E vonatkozásban a kötet anyagát aligha helyettesítheti valami is. De érdekes az is, ami felsőlövői tanárkodásáról, katonáskodásáról kiderül.

Ez a hat év az író Móra készülődésének is ideje; ekkor érett meg érzelmileg, ekkor lett igazán felnőtt ember, ekkor bontakozott ki intellektuális ereje. S ekkor tett szert alapvető társadalmi tapasztalataira is, oroszlánkörmeit természetesen már ekkor is mutogatta; nagy munkabírása, írásai nyelvi ereje, egyénisége nem egy jele már ekkor megmutatkozott. Ekkor tört ki véglegesen a „közrendű kiskunok” világából is — ha nem is teljesen egymagára hagyva, de jórészt saját erejéből. Az út, amelyet ezekben az években megtett, a szociológia nyelvén intergenerációs mobilitásként, társadalom- történeti folyamatként írható le. Lényege, meghatározó vonása kétségkívül ez volt. A Daru utcai fiatalemberből — tanulmányai, kapcsolatkeresései s házassága révén — majdnem kész tanár s „úriember” lett, aki — ha anyagi gondjai sokáig el is kísérték — családot, egzisztenciát alapíthatott. Móra eme életszakasza tehát példája a dualizmus- kori lehetséges mobilitási folyamatok egyikének; egy történelmileg lehetséges utat járt meg. Levelei, bár szándékai szerint többnyire másról beszélt, e folyamatnak is dokumentumai. De több is, más is ez az anyag; egy érzelmességében is erőteljes és céltudatos személyiségképlet kialakulásának tükröződése.

Az egyetemista Móra természetesen még nem az „igazi” Móra; humora, (ön) iróniája már meg-megcsillan, uralkodó személyiségvonása azonban még a túláradó érzel- messég. Szerelmes fiatalember volt ekkor, nyilván, öntudatlanul is, mintákhoz igazodott; úgy udvarolt menyasszonyának, ahogy illett, ahogy szokás lehetett. De érzel- messége az átlagos felett mozoghatott.

Nősülése (1902. júl. 14.), láthatóan megváltoztatta addigi életét. Egzisztenciális függősége — feleségét, majd kislányát is el kellett tartania — ekkortól súlyosodon meg, s ekkortól vette föl azokat a társadalmi érintkezési formákat, konvenciókat, amelyek élete végéig keretbe fogták mindennapjait. Ismerősei, társaságának tagjai ugyanis elsősorban (s zömmel) nem írók, újságírók voltak, mint az irodalmároké abban a korban; életvitele elsődlegesen a saját munkájából élő értelmiségi polgáré. Majdhogynem nyárspolgár (gondoljunk csak a „bohém” Tömörkényre tett megjegyzéseire), aki okos célszerűséggel figyelt élete föltételeire: a kitisztítandó szennyesre, az egérveszély elhárítására, a megvásárlandó gabonára, vagy éppen a kifizetendő adósságra. Figyelmes, türelmes, korrekt férj és családapa — a kor ízlése szerint.

11