Hála József - Romsics Imre (szerk.): A kalocsai polihisztor. Tóth Mike emlékkönyv. Tanulmányok - Kalocsai múzeumi értekezések 11. (Kalocsa, 2009)
Romsics Imre: Tóth Mike, a fényképész
Tóth Mike, a fényképész alsó csücskében” - írta.44 Ráadásul Pozsony megyéből utazott oda. Ekkora út után mégsem fényképezett? Talán az eső lehetett az oka? Folytassuk a leírást: irgalmatlan esőben gyalog fel a bányatelepre a kápolnához, azután vissza." Talán az eső az ok, talán nem. Miért kételkedem ebben? Azért, mert ugyanezen utazása idején, Hosszúréten esőben fényképezett, ahogy írta: „...szakadó esőben fényképezek, (majd meg tetszik látni, hogy nem rosszulj...”45 Tehát tudott esőben is fényképezni, ha akart, ha szüksége volt rá. Mindenképpen megállapíthatjuk, hogy kíváncsisága mellett csak szükségből fényképezett. Ha nem volt rá szükség, nem vette elő „szerszámait”, ahogy nevezte a fényképezés eszközeit. S láss csodát, ezen gondolatmenetünkre is találtunk a későbbiekben bizonyságot. 1905-ben Hontvarsány templomáról írta: „1903. VII/7. lefényképeztem a belsejét, külsejét Halassyné úrnőtől kaptam.”46 S persze, ahogy már említettük, nem is volt oly egyszerű a fényképezés. A kíváncsiskodóknak egy-egy rövid megjegyzésben utalt is erre: „...A nagy czenki állomáson a rendelt kocsi hiányzik. Dél felé, borzasztó hőségben, szerszámaimat czipelve, egy óráig gyalogolni, - no ez felér egy gőzfürdővel [...] Éjjel két órakor a ménfői állomástól Gyarmatra. Az állomás csak háromnegyed óra a falutól; két darab szerszám a zsebeimbe, egy a hónam alá, kettő a két kezembe; menjünk! hisz a sötétben is látni a poros utat.. .”47 A gimnáziumi értesítők A gimnázium 1887-1888. iskolai évéről szóló értesítőjének bevezető tanulmányát Menyhárt László igazgató írta az alábbi címmel: Néhány nevelési elv föltüntetve a Jézus társaság kalocsai érseki Stephaneumának berendezéseiben. E tanulmány szövege között kilenc fametszetet közöltek, melyekből négy alatt szerepel a fénykép után” megjegyzés. E négy fénykép szerzőjéről adatunk nincs, de elképzelhetjük-e, hogy azokat nem Tóth Mike, a fizikai és vegytani múzeumok őre, a fotóeszközök beszerzője fényképezte? Ugye nem. Mindezek után e négy fényképet is fölvettük Tóth Mike fényképkataszterébe.48 Bizonyosságunkat erősítheti az a tény, hogy a fametszeteket az a Morelli faragta, aki a Hirnök és a Mária-kert megrendeléseit is vállalta, vagyis biztosra vehetjük, hogy Tóth Mike volt a nyomódúcok megrendelője is. Az 1893-1894. évi értesítőben jelent meg a kalocsai obszervatóriumról összeállított rövid írása, melyben két rajz mellett tizenkettő kép is megjelent. A tizenkettő kép közül tíz alatt szerepel a „Tóth Mike S. J. fényképe szerint” fölirat. Biztosra vehetjük tehát, hogy a gimnáziumi évkönyvek képei alatt szerepeltették a fényképész Tóth Mike nevét, tehát a név nélküli fametszeteket rajzok után metszették. 44 Hirnök 1899. 321. 45 Hirnök 1899.320. 46 Hirnök 1905. 7. 47 Hirnök 1899.319. 48 A Jézus-Társasági Kalocsai Érseki Főgymnasium Értesítője az 1887-88. iskolai évről. 1888.11I-XXVIII. 45