Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Nagy Janka Teodóra: Az egyén szerepe a jogi népszokások alakulásában
Kalocsa, 1993. november 15-19. Sajátos jelenség a „kómárok”, a vásári tolvajok jelenléte a faluban. Már Sárközi Sándor szól róluk 1942-es gyűjtése során. (SÁRKÖZI 1942.) Abölcskeiek szerint „régebben a vásárokra szoktak járni. Fogadtak egy kocsit, azzal jó messzire elálltak, s összedógoztak, értették a módját. Egyik elfoglalta az eladót, a másik nézegette az árut, a harmadik eloldotta, s volt és nincs már.” A faluban tudták, s ma is tudják, hogy kik voltak a „kómárok”, akik nemegyszer a puritán erkölcsű falusiaknak adták el a lopott árut. A régiek szerint az is előfordult, hogy az eladatlan maradék portékát, a „dzsiva holmit” egyenesen a bíró kemencéjéből szedték elő a csendőrök. Foglalkozás Az egyik adatközlő, aki évekig mezőőrként dolgozott a helyi tsz-ben, különösen nagy jártasságot árult el a mezei lopások ismeretében. E cselekmények köre alaposan megváltozott a tulajdonviszonyok átalakulásával. Amíg a magántulajdon kizárólagossága idején a csőszök igen nagy szigorral eljárhattak a jogsértőkkel szemben, addig később szinte szélmalomharcnak tűnt a szabályoknak érvényt szerezni. A visszaemlékezések szerint régen a csősz egyetlen „cséve” (cső) kukorica elvételéért is elfenekelte a gyerekeket, a téesz-földeken viszont például kukoricatörés után a „böngészés” (a kukorica betakarítása után a földön maradt, elszóródott termés összeszedése) bárki tetszőleges jogává vált, hiszen a tiltásnak nem lehetett érvényt szerezni. „Nem is foglalkoztam vele. Szokták mondani néha az ugrómókusok (agronómusok), hogy nem szabad elvinni, de mondtam, állj oda, és mondd meg nekik te. Megálltak az autók ott kinn, a 6-os út szélin, és mire odaért az ember, összekapkodtak valamennyit, s elmentek.” Hasonló volt a helyzet a Szigetben, a régi gyümölcsösökben. Először még meghirdette a tsz, s bizonyos összeg lefizetése után össze lehetett gyűjteni az elvadult területen a diót és a mandulát. Később már nem törődtek ezzel, szedhette, akinek eszébe jutott. A gyümölcsösökben és a szőlőkben ma sem számít lopásnak, ha valaki csak annyit vesz le, amennyit megeszik, mint ahogy régen se szólt azért a gazda vagy a csősz, ha az arra járó néhány szemet, illetve fürtöt elvitt a sapkájában. Vallás, nemzetiség A vallás Bölcskén sem választható el a vagyoni helyzettől és a nemzetiségtől (birtokos református magyar őslakosok, vagyontalan katolikus szlovákok, evangélikus német cselédek). A közelmúlt változásai összemosták a hajdan éles nemzetiségi különbségeket. Él viszont a cigányokkal szembeni előítélet. „A cigányt az isten a lopásra, a zenére és a táncra, a magyart a munkára teremtette. A cigány azt lopja el, amit a magyar megdolgozik. /.../Ha kinn a mezőn több cigány volt, amelyiket elértem, azt vertem meg. A cigányok ha vannak négyen-öten, aki nem lép fel erélyesen velük, azt leverik. Ha az ember elkezd velük egyezkedni, már baj van. Ha többen vannak, akkor nagyon bátrak, de ha egyedül van, akkor rí, mint a koszos malac.” 75
