Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Varró Ágnes: A másik ember - a beteg ember (A beteg a hagyományos paraszti közösségben)
Kalocsa, 1993. november 15-19. hozzátartozó gyógyulásának reményét. A búcsújárás példája a betegekre való közös gondolásnak is: például a Székesfehérvár-felsővárosiak búcsús menete az útszéli kereszteknél külön imádsággal emlékezett meg az otthon maradt beteg hozzátartozókról. A kegyhelyen lévő csodás, gyógyító erejű vízből a betegeknek is vittek. A búcsújáróhelyek és a népi orvoslás kapcsolatával több tanulmány foglalkozik (BÁLINT é.n.,VAJKAI 1942.). Legutóbb Tüskés Gábor és Knapp Éva foglalkoztak a témával (OTK 1989/90 65-79) a barokk kori mirákulumirodalom tükrében. Megállapítják, hogy a mindennapi élet teremtette veszélyhelyzetek leküzdésére irányuló búcsújárás céljai között a korban 70 %-ban a betegség megszüntetése áll, s „a kegyhelyek patrónusainak segítségül hívása a mindennapi élet nehéz helyzeteiben az egyén életútjának stabilitását célzó stratégiák egyik hatásos megjelenési formája volt.” (TÜSKÉS-KNAPP 1989-90. 76.) Idekapcsolódik a szentelmények a népi orvoslás prevenciós és gyógyító stádiumában történő felhasználása. (Ezzel kapcsolatos gyűjtéseimről egy korábbi előadásban számoltam be.)1 A beteg ember és a közösség kapcsolatáról szólva végezetül meg kell emlékezni a falu egészségének mindennapi őreiről, a gyógyító specialistákról. Tudásuk alapja a tapasztalat volt, s a beléjük vetett bizalom oka, hogy benne éltek a paraszti közösségben, a tényleges gyakorlati tudásuk mellett a beteg iránt tanúsított természetes empátia következtében a gyógyító specialisták az őket felkereső rászorultak igazi támaszai voltak. Ismerve a parasztember lelkivilágát, gyógyító módszereikre a racionális és mágikus eljárások együttes alkalmazása volt jellemző, gyógyító tevékenységüket gyakran ráolvasás kíséretében végezték. A ráolvasás terápiás hatására, a beteg emberrel való kontaktus megteremtésének ezen módjára mutatott rá Pócs Éva: „A paraszti gyógyítók működését nem tekintjük csak a közegészségügy, az orvosi hálózat hiányát pótló szükséges rossznak. Amíg és akik hittek és bíztak bennük, addig és azok számára fontos funkciót töltöttek be a hagyományos paraszti társadalomban. Ezen funkción belül kiemelkedő szerepet kaptak a ráolvasások, az emberhez közvetlenül, személyesen szóló szavakkal. A páciens szemében megvolt e módszernek az az óriási pozitívuma, hogy valaki törődött vele: nemcsak betegségével, hanem személyesen ővele is.” (PÓCS 1986. 250.) A specialisták, a laikus gyógyítók működésükkel és tevékenységükkel alapvető funkciót töltöttek be a népi orvoslás gyakorlatában. Elsősorban hozzájuk fordultak tanácsért, gyógyításért betegség esetén, hiszen ők pontosan tudták, hogyan érezhet és mit ér a beteg ember az őt körülvevő közösségben. JEGYZETEK 1. Varró Ágnes: Szentelmények, szakrális tárgyak, szent helyek szerepe a népi orvoslásban. Az előadás elhangzott Veszprémben, a Népi vallásosság a Kárpát-medencében П. konferencián, 1991. szeptember 20-án. 51
