Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Rékai Miklós: Zsidók és gojok. Egy kárpátaljai zsidó közösség ön- és magyarságképe
Kalocsa, 1993. november 15-19. is megtanultak zsidó módon. A gyerekvilág szintén fontos kultúraközvetítő szerepet játszott. Feltételezhető, hogy a karácsonyi fenyőfaállítás zsidóknál ma már egyáltalán nem szokatlan jelensége is ezen a csatornán terjedt el, szinte egyidőben a régió falusi magyarságéval. Tanulságos a fa állításának kezdetben változó időpontja - újabb egyensúlyozó mozzanat amely a kulturális integráció bizonytalanságait mutatja. Ugyanis zsidó családok először csak a Holocaust után állítottak fenyőfát a görögkeleti Karácsony idején. Manapság, amikor sokan díszítenek fát, ezt már december 24-én teszik. Számos adat szól a gyerekek közös karácsonyi kántálásairól, és purimi ajándéksütemény, a sálách múnesz nem zsidóknak való küldéséről is. A munkácsi zsidók magyar etnikai tudata, amely, mint láttuk, a Holocaust után is formálódott, fájdalmas emlékeik nyomán alapvetően traumatizált. Ez az állítás számos ellentmondásos beszámolóval támasztható alá. Mikor arról kérdeztem egyik adatközlőmet, hogy készítenek-e diós halat, öntudatosan vágta rá: „olyat csak a polisi zsidók csinálnak, mi magyar zsidók vagyunk!” Ugyanakkor lányát nem engedte magyar fiúhoz menni feleségül, maga se tudja, hogy azért-e mert magyar, vagy mert keresztény. Hasonló ellentmondások figyelhetők meg abban az interjúban, amelynek alanya többször világosan megfogalmazta tudatos ragaszkodását magyarságához, ugyanakkor a munkaszolgálatból való felszabadulásáról így számolt be: „Amikor Horthy bejelentette, hogy leteszi a fegyvert, olyan örömrivalgás volt, hogy csuda. Akkor már egy kicsit megbomlott a rend, és beugrottunk egy román asszonykához, az a spájzban dugott el bennünket. Adott nekünk enni, volt vagy három, vagy öt gyereke, a férje szintén valahol katona volt, magyar katona. Mondtuk, hogy mentsen meg bennünket Azt mondja a szegény asszony, nekem nincs hova tegyem magukat fiam, hanem azt mondja, itt lakik a római katolikus pap, maradjanak itt estig, ide úgysem jönnek, itt szegénység van, és este beszélek a pappal.-Milyen nemzetiségű asszony volt? Román.-Akkor hogy vitt benneteket katolikus paphoz, milyen nyelven beszéltetek? Székely volt, magyarul beszéltünk, én még akkor románul nem tudtam.” A fenti történetből jól látható, hogy az identitás egyensúlyozó jellege ellentmondásos elvárást támaszt a beszélővel szemben, amelyet csak az események eltorzításával tud feloldani. Az identitás egyensúlyozó mozzanata kétszeresen is ellentmondásos szempontok mérlegelésére kényszeríti a chaszidizmusukhoz ragaszkodó munkácsiakat az emigráció, vagy az Izraelbe való költözés perspektívájának megítélésében. Itt ugyanis az etnikai és a vallási momentumok már keverednek, mivel a munkácsi chaszidok cáddikja, a már sokszor említett Spira rabbi, a cionizmust - és ezzel az aliját - többször élesen elítélte, amelyre a mai napig élénken emlékeznek. Ugyanakkor sokakat a szülőföldjükhöz való ragaszkodás is visszatart az elvándorlástól. Mivel ezen konfliktusos szerepelvárások kereteit átértékelni nincs módjuk, ezért ki-ki egyéni megoldásokat produkál, és ennek megfelelően költözik Izraelbe, az Egyesült Államokba, vagy éppen Budapestre. A célpont kiválasztásában meghatározó szerepet játszanak a korábban elköltözött rokonok választásai. Mindenesetre szinte mindenkinél 39
