Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Kálmán Ferenc: A kárpátaljai magyar néprajzkutatásról
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája miskolci Herman Ottó Múzeum osztályvezetője. A Társaság elnökéül Vári Fábián Lászlót választottuk. Szervezetünk első lépésként az önkéntes gyűjtőmozgalom bővítését és ösztönzését tűzte ki céljául. Ennek jegyében vettek és vesznek részt néprajzosaink -az ifjú utánpótlást is beleértve- az országos néprajzi és nyelvjárási pályázatokon. Az elmúlt év sikeréhez tartozik, hogy egyik egyetemi hallgatónk első helyezést ért el a versenyen. Bagu Balázsnak a középiskolák számára összeállított tanterve szintén pályázatot nyert. Nagy szükség is volt rá, mert az 1991-es tanévtől Kárpátalja tanintézményeiben tantárgyként szerepel a néprajz és a népismeret. Ami a jelent és a közeljövőt illeti. 1992-ben az Intermix Kiadó Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatában megjelent VÁRI FÁBIÁN László: Vannak ringó bölcsők - Kárpátaljai magyar népballadák című gyűjteménye; KERESZTYÉN Balázs: Rákóczi virágai - Kárpátaljai történeti és helyi mondák című összeállítása. Ugyanebben a sorozatban 1993-ban jelent meg BOTLIK József-DUPKA György: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján című nagymonográfiájának második része és dr. ARPA István: A tiszaháti nemzetiségek életéből című könyve. Az 1993-as ünnepi könyvhét érdekessége volt továbbá P. PUNYKÓ Mária beregújfalusi meséskötete és MÓRICZ Kálmán nagydobronyi falumonográfiája. Ugyanez év terméséhez tartozik a Hungarológiai Központ Acta Hungarica című kiadványának I-II. kötete, amely szintén tartalmaz néprajzi írásokat. A felszínen mutatkozó eredmények és távlatok mögött azonban nyomasztó gondok is húzódnak. Nincsenek képzett néprajzosaink Az eddig megjelent munkák színvonala igen hullámzó. A kárpátaljai magyar néprajzkutatás a legutóbbi időkig szervezetlen és intézménytelen csoportja évtizedeken keresztül elszigetelten vegetált. Ez időszakból inkább romantikus töltetű, leletmentésszerű gyűjtésről beszélhetünk. Jelenleg, mára sem változott sokat a helyzet. A munkát sok esetben spontánnak, esetlegesnek nevezhetnénk, amely sokban függ attól a néhány helybeli magyar tanár érdeklődési körétől és hozzáállásától, akik népköltészeti alkotások gyűjtésével is foglalkoznak a saját örömükre. Az intézményekkel sem állunk jobban. Nincsen a helyi ungvári múzeumnak magyar osztálya, a Néprajzi Társaságnak pedig máig sem sikerült betöltenie azt a koordináló-szervező funkciót, amelyet egy ilyen szervezettől méltán elvárhatnánk Nincsen saját fórumunk a publikálásra, bár a Hatodik Sípban és a Pánsípban (mindkettő negyedévenként jelenik meg) rendszeresen jelennek meg kisebb közlemények. Nincs adattárunk, a megye könyvtárai pedig annyira szegények, hogy szakirodalmi vizsgálódásokra csak Magyarországon nyílik lehetőség. Összességében véve, a kárpátaljai magyar néprajzkutatás ügye mostohagyermekként árválkodik. Nincs aki/ami összefogja azt a néhány kutatót-gyűjtőt, akik -valamilyen oknál fogvatényleg tenni szeretnének ez irányban valamit. Az un. hagyományos, tehát leíró, adatfeltáró dolgozatokat produkáló kutatási vonalat kéne felfrissíteni mélyreható elméleti-módszertani munkával, új forrásanyagok bevonásával kiegészíteni -pl. levéltári és hírlapanyag, régi fotók stb.-, jelenkutatással és változásvizsgálatokkal összekapcsolni. 132
