Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Nagy Abonyi Ágnes - Kovačev Olga: Molnár Mihály pásztorlegény - Szent Misi
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája része is-, hajnalka, muskátli, gladióla, harangvirág, gyöngyvirág, dália, margaréta, egy fűzfa, s cserepekben különböző kaktuszok. A Csodakert akkor kezdhetett kialakulni, amikor a téglagyárban dolgozva, Mihály bácsi az összeégett, szemétre dobott téglaalakzatokban különféle szép formákat kezdett felfedezni. Hazavitte őket, és beépítette a kertbe, úgy mint a vasútállomáson talált gőzmozdonyból kidobott medveköveket is. Valószínűleg a házakban is, ahol dolgozott, kapott egy-egy érdekes gipsz, vagy más anyagból készült figurát. Olyan csodakertet alakított ki, mely el volt kerítve a kert többi részétől, s amely egy képzeletbeli világ mintájára épült. Néhány kivágott újságcikk azt mutatja, hogy erre a schönburgi kastély is példa lehetett. Időnként átrendezte, alakította. Volt benne kastély hegytetőn, várfalak, fák, virágok, házikók apró figurákkal, mindez meggondolt esztétikai rendszert alkotva. Egy-egy mesét elevenített meg, pl. itt volt a hét törpe is. Volt ott egy falemezből készült, festett, derékig érő néger lakáj is. Kezében tálcát tartott, s rajta mindig gyufa és cigaretta állott. Persze, a gazda sosem gyújtott rá. Azt mondta, ez az ő szolgája -egy fotón mellette ül vendégével. Csodakertjében szívesen látott vendégeket, kivéve lányokat, illetve nőket, akik csakis csoportosan jöhettek be. Élete utolsó éveiben mégis beengedte az újságírót és a néprajzost még úgy is, hogy az nő volt. A kert igen jól van dokumentálva, mivel ha fényképezésre került sor, az a Csodakertben történt, tulajdonképpen leggyakrabban maga a kert volt erre az indíték. Mihály bácsi úgy vélekedett róla, hogy „Ilyen nincs a kínai császárnak sem, ez maga a menyország!” Kézimunkái és Csodakertje mellett kreativitása, illetve tehetsége a versírásban mutatkozott meg. Első verseit a harmincas-negyvenes évekből ismerjük, mivel megjelentek a Kanizsai Újság, az Újság és a Napló hasábjain. Ezek a Pásztorlegény, Levél Fanyar Tóbiáshoz (1936), Aratás (1942), Megállj! Ne tovább!...(1943) című versei.8 Disputát nyitottak arról, mi is valójában a népköltészet. Versével, jeligemondatával kétszer nyert a Napló pályázatán a negyvenes évek második felében. Minderre igen büszke volt. A megjelent versek, valamint a hozzájuk fűzött kritikák, melyek inkább dicshimnuszok, kiollózva, bekeretezve a néhány, a szerzőjüket ábrázoló fotóval, a bejárati falra voltak aggatva mint valami kis magángalériában. Önmagát Petőfihez hasonlította, és a versből kitűnik, hogy nem csak azért, mert nagy költőnek tartotta magát. Nem tudni olvasott-e valaha szépirodalmat. Könyvei nem voltak, újságot nem vásárolt - „ha találok akkor is csak az időjárás jelentést olvasom.” Tari atya szavai szerint „valami égett benne”. Ha jött az ihlet, hajnali háromkor is fel kelt, meggyújtotta a lámpát, mert verset kellett írni. Molnár Mihály Pásztorlegényként írta alá őket, legtöbbször évszámmal is jelölve. A zentai múzeum gyűjteményébe került füzetek, verseit tartalmazó kéziratok arról tanúskodnak, hogy szinte hibátlanul írt. A füzetekben közel ötven vers olvasható, melyek tematikusán csoportosíthatók: 1 vallásos színezetű versek - Egyedül a Golgotán (1954), Üdvözöllek kedves gyermek, Hamvazó szerda (1970), Ezeréves hitünk, Újév napján (1980), Hét perc az ember élete (?) 2. verses levelek - Levél egy új lelkészhez, Levelek Honti Hanna Művésznőhöz (1973, 1974), Újévi ajándék Honti Hanna részére, Újévi ajándék Gobbi Hilda Művésznőnek (1975), Válasz Gobbi Hilda levelére (1974, 1975), Gobbi Hilda 124
