Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Lukács László: Bevezetés
Kalocsa, 1993. november 15-19. érdeklődéssel, eredményesen végeznek terepmunkát. A kolozsvári hallgatók gyakran együtt is dolgoznak moldvai adatközlőikkel, elkísérik őket a malomba, odaülnek a gorzafalvi fazekas korongjához is. A Budapesten végzett fiatal néprajzkutatók terepmunkájuk során otthonosan mozognak a hazai népi gyógyító specialisták, a mai természetgyógyászok, a kárpátaljai próféta asszonyok, a moldvai szent emberek, a bajai bunyevácok, a bajorországba kitelepített pusztavámi németek vagy a munkácsi zsidók körében is. A debreceni hallgatók és az ott végzett fiatal szakemberek nem csak Gömörben kutatnak. Kalocsán a mezőföldi népi gyógyászatról, Madocsa népi jogéletéről, a nyíracsádi görög katolikus közösség értékrendjéről és egy kárpátaljai szentképfestőről tartottak előadást. Örvendetes, hogy a Vajdaságból és Kárpátaljáról is olyan témákkal jelentkeznek kötetünkben, amelyeknek az utóbbi évtizedekben a magyarországi néprajztudomány is több könyvet, tanulmányt, kiállítást és konferenciát szentelt. Zentárói egy szent ember életéről, tevékenységéről, Nagypaládról a gyermekélet hagyományairól kapunk hirt. Jogosan merül fel a kérdés: Talán a kalocsai konferencia témája (A másik ember) fordította a fiatal kutatók figyelmét a terepmunka, az adatközlő, mint a számunkra legközelebbi másik ember felé? A kitűzött téma valóban irányította az előadások körét, ám terepkutatásaik megkezdésekor, amely az egyetemeken leggyakrabban tanári segítséggel történik, még senki nem tudhatta, hogy Kalocsára elsősorban a helyszíni kutatás során megismert másik emberről várnak előadásokat. Feltűnő volt a terephez való ragaszkodás 1993 tavaszán a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia néprajzi szekciójának pályamunkái esetében is. Kalocsán két fiatal kutató, P Szojka Emese és Vízin Antus, ki is mondta a néprajzi gyűjtés fontosságát: „Bármennyire is keresi a néprajztudomány megújulásának lehetőségét, akár a kutatás tárgyát, akár módszereit, látásmódját tekintve, az mindenképpen a feladatai közé tartozik, hogy a hagyományhoz erősen kötődött paraszti kultúra még megragadható értékeit lehetőségeihez képest rögzítse, ilyen módon biztosítva valamilyen szintjét fennmaradásuknak ” Ebben a kötetben megjelent írásukkal többen jutottak el az első tudományos publikációhoz. Egyetemi hallgató koromban az egyik debreceni (nem néprajzos) professzor azt mondta a fiatal kutatók ilyen jellegű kötetéről, hogy az a cikkek temetőjévé válik, ezért a fiatalok valóban jó írásait a szakmai folyóiratokban kellene közölni. Kívánom, hogy a fiatal magyar néprajzkutatók konferenciáinak kötetei ne váljanak a cikkek temetőivé. Sőt, néhány év múlva úgy vehessük őket kézbe, hogy bennük minél több neves személyiség, jelentőssé vált néprajzkutató szakmai indulását regisztrálhassuk. A magyar néprajztudomány jövője szempontjából ez a legfontosabb kérdés. Székesfehérvár, 1994. július 29-én Lukács László и
