Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Árpád-kori falu Kiskunfélegyháza határában - Gallina Zsolt–Gulyás Gyöngyi–Molnár István: Késő Árpád-kori településrészlet Kiskunfélegyháza, Amler-bányából
ARCHAEOLOGIA CUMANICA 3 radvány. Az objektumok közül a 8. és a 141. jelenség feküdt viszonylag közel (kb. 11 m) egymáshoz, míg a többi településobjektum nagy távolságra helyezkedett el egymástól. Az Árpád-korban a vörös festés nemcsak a bográcsokon, hanem a fazekakon is megtalálható, melyek szerepe a kutatók szerint kétféle lehetett. Elképzelhető, hogy csupán díszítés volt, de az is feltételezhető, hogy az edény vízzáró képességének fokozása érdekében kenték az edényekre a vörös festéket.181 A cserépbográcsok nagy aránya kapcsán pár szóban utalnunk kell arra a kérdésre, amely azt vizsgálja, hogy a bográcsok használata mennyire köthető egy bizonyos életmódhoz. Ez annál inkább szükséges, mivel a bemutatott objektumok kapcsán a nagyállattartás jelentős súlyát valószínűsítjük az általunk bemutatott településen élők gazdálkodásában. A cserépbográcsok használatát ugyanis sokszor egyfajta pásztorkodó, nagyállattartó, félnomád életmódhoz kötötték.182 A kérdéssel foglalkozó Wolf Mária, miután összefoglalta a kérdés irodalmát, rámutatott arra, hogy a városokban és a kolostorokban is több alkalommal került elő nagyobb mennyiségű bográcstöredék.183 Istvánovits Eszter ugyanakkor azt jegyzi meg, hogy az elsősorban állattartásra alkalmas Rétközben viszonylag kevés bográcstöredék került elő.184 Esetünkben olyan alföldi település került felszínre, ahol - a földólakként, karámokként azonosítható objektumok alapján - az állattartásnak igen nagy jelentősége volt. Ugyanakkor a lakóházak és az állattartó építmények viszonylag rendezett elhelyezkedése kötöttebb településrendre utal. Főzőfazekak: A leletanyag kisebb részét alkották a fazéktöredékek. A fazekak kézi korongon készültek, anyagukat általában homokkal, kavicsos homokkal, csillámos, kvarcitos homokkal soványították, a cserépbográcsokhoz képest nagyobb arányban jellemzi őket a homokos soványítás. A színük változatos, a legáltalánosabb a halvány sárgásvörös, a vörösbarna, a szürkésbarna, de előfordult néhány fehérkerámia is. Elsősorban külső, olykor belső oldalukon is foltosán szürkésre, szürkésbarnára égtek. A töredékek törésfelületén az átégés általában három rétegű, az átmetszetük leggyakrabban szürke színű. 181 PASZTERNÁK 2000,413. 182 SZABÓ 1938, 25.; UŐ. 1955, 86., 89. 183 WOLF 2003,101-102. 184 ISTVÁNOVITS 2003,256. Az előkerült töredékek alapján megállapíthatjuk, hogy a rekonstruálható edények többnyire a felső harmadukban a legszélesebbek, viszonylag zömökek és széles szájúak. Kivételt képez néhány fehér színű töredék, melyek valamivel nagyobb méretű, karcsúbb edényekből származnak. A 21. árokból előkerült töredékek közül két fazekat lehetett teljes egészében restaurálni. Az egyik fazék ívelten kihajló, enyhén felfelé húzott, tagolt, külső oldalán lekerekített peremű, vállrészénél kiszélesedő, majd feneke felé összeszűkülő, egyenesen levágott aljú volt. Az edény oldalán deformáció látható (30. kép 2). A másik eredetileg fehér fazék ívelten kihajló, lekerekített peremű, vállrészénél kiszélesedő, feneke felé összeszűkülő, egyenesen levágott aljú volt, melynek vállrészét csigavonal díszítéssel látták el (30. kép 1). A két fazék 16,8 és 17,3 cm magas volt, peremátmérőjük 15,5 és 17 cm, fenékátmérőjük 10,5 és 11 cm volt. A többi töredék alapján megállapítható, hogy a fazekak peremátmérője 14-21 cm, a fenékátmérőjük pedig 7-12 cm között változott. A peremtöredékeket kialakításuk alapján a következő 5 csoportba sorolhatjuk. 1. ívelten kihajló, lekerekített típus, mely a leggyakrabban előforduló peremfajta volt a leletanyagban (pl.; 27. kép 2, 4, 6; 28. kép 3-6). 2. Enyhén vagy vízszintesen kihajló, külső oldalán függőlegesen levágott típus (pl.: 27. kép 5; 31. kép 4). 3. Enyhén vagy vízszintesen kihajló, külső oldalán ferdén levágott típus (pl.: 27. kép 3, 7; 28. kép 1; 29. kép 5-6, 9). 4. ívelten vagy vízszintesen kihajló, külső oldalán vagy függőlegesen levágott vagy lekerekített típus, melynek a belső oldalán fedőtartó hornyot alakítottak ki (29. kép 8). 5. Enyhén kihajló, tetején vízszintesen, oldalán ferdén levágott és széles, sekély mélyedéssel tagolt típus. Ez a peremkialakítás csak egy esetben fordult elő (29. kép 1). A lekerekített peremtípus nehezen alkalmazható datá- lásra. A szakirodalom egy része ezt tartja a legkorábbi peremtípusnak,185 míg Holl Imre a 11-12. század sajátosságaként említi meg a tagolatlan peremeket.186 Any- nyi bizonyos, hogy ez a típus az Árpád-kor kései szakaszában is megtalálható. Jó példa erre a 12-13. század fordulójára, a 13. század elejére datált kajárpéci település leletanyaga, ahol ez az uralkodó peremtípus, továb185 JANKOVICH 1991,190-191.; ARADI 1998,132. 186 HOLL 1973,198. 318
