Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Bacskai István: Műszeres leletfelderítés Solt–Tételhegyen
ARCHAEOLOGIA CUMANICA 3 alkalmasak voltak jelentősebb tömegű vastárgy érzékelésére. Egyes források szerint a második világháborúból hazatérő amerikai aknakereső katonák néhány ilyen eszközt a saját kedvtelésükre használtak: polgár- háborús csataterek helyén gyűjtöttek relikviákat. Fegyvereket, felszerelési tárgyakat, azok nagyobb töredékeit ezek a gépek megtalálták. Felmerült azonban az igény apróbb tárgyak, ékszerek, pénzérmék keresésére is. Ezt kihasználva az élelmes fejlesztők olyan detektorokat konstruáltak, amelyek igyekeztek ezeknek a kritériumoknak megfelelni. Az 1960-as években a Fisher cégnek már sikerült egy olyan fémkeresőt piacra dobni, amely nemcsak vasat, hanem ezüstérmét is kijelzett már 2,5 centiméteres mélységből. Könnyen elvégezhetünk egy megmosolyogtatónak tűnő, de egyszerű kísérletet. Tegyünk az asztalra egy pénzérmét, majd takarjuk le egy papírlappal. Az érmét már nem látjuk tovább. így képes a régészetben is bármilyen vékony földréteg eltakarni a szemünk elől az áhított leletet. Az elektronika fejlődése lehetővé tette, hogy a hetvenes évek közepén olyan készülék kerüljön piacra, amely már nem csak a fémtárgyakat jelzi egyre nagyobb mélységből, de a vezetőképességüknél fogva képes azokat el is különíteni egymástól, azaz diszkriminálni. Más területen is alkalmaznak fémkereső detektorokat a katonai használaton és a hobbikeresőzésen kívül. Ilyen terület az ipari felhasználás. Ezek közül meg kell említeni a különböző földkábelek keresésére szolgáló eszközöket, valamint a biztonságtechnikai berendezéseket. Ezek hasonló elven működnek, de a diszkriminációs képességüket vagy csak kis mértékben, vagy a munka jellegéből adódóan egyáltalán nem alkalmazzák. Víz alatti fémkeresőzéshez speciális készüléket használnak. Működési elve azonos a felszíni készülékével, de elektronikai részük a víztől gondosan el van szigetelve, valamint a találatjelzést vizuálisan is megjeleníthetik. A „szárazföldi” fémkeresők víz alatti kutatásra csak a kereső szár hosszáig, kb. egyméteres vízmélységig használhatók. A leletek kiemeléséhez itt egy különleges szűrővel ellátott, műanyag csőből készített „ásót” kell alkalmazni. A tömeggyártás egyre olcsóbban tudja a „fémkiválasztós”, apró tárgyak keresésére is alkalmas detektorokat előállítani, így azok a kincsvadászatra fogékony emberek széles táborához eljutottak. Megkezdődött a mai napig tartó versenyfutás a régészek és a kincskeresők között. A fémkereső készülék a régészetben A régészet - miután levetkőzte a klasszikus kincskeresés gyerekbetegségét, nevezetesen hogy csak az értékes, művészileg kidolgozott vagy éppen monumentális tárgyak gyűjtését tartotta elsődleges szempontnak - ráébredt, hogy elődeink életéről a legtöbbet akkor fogja megtudni, ha a mindennapi élet tárgyi hagyatékát is begyűjti. Ezzel egyidejűleg az egyes tárgyak előkerülé- si környezetét megfigyeli, és az utókor számára leírja, dokumentálja. A tárgyak önmagukban nem minden esetben árulnak el túl sok információt a készítésükről vagy használatukról. Ezek megértéséhez segítségül kellett hívni a társtudományokat. Ebből adódóan a régészet tudománya roppant szerteágazó. A talajtani sajátosságok kutatásától kezdve a topográfián, tipológián, az antropológián és a zoológián át felöleli az emberi tudás szinte minden eszköztárát. A társtudományok eredményei és kutatásai nélkülözhetetlenek az objektív kontextusok vizsgálatához és megértéséhez. A régészet alapvető munkamódszere az ásatás, melynek során a kutató a lelőhelyet, illetve annak vizsgált részét a feltárás során gyakorlatilag megsemmisíti. A máltai konvenció azon alapelvét, hogy a lelőhelyeket lehetőleg őrizzük meg az utókor számára, akik esetleg egy fejlettebb kutatási módszerrel, netalán roncsolás mentesen a legtöbb információt ki tudják majd nyerni, nem mindig sikerül szem előtt tartani. Marad tehát a nagy felelősséggel járó, minél sokrétűbb és körültekintőbb dokumentáció készítése. A nagyberuházások megkezdését szerencsés esetben, ha a területen vagy közvetlen környezetében régészeti lelőhely van, hatástanulmány írása előzi meg. Adattári forrásokból és terepbejárásokból születik egy előzetes dokumentáció, amely ideális esetben a várható régészeti kultúrákat és a lelőhely kiterjedését meghatározza. A munkálatokat előkészítő terepbejárás háromféle módszerrel történhet: 1) Legelterjedtebb az extenzív terepbejárás. Alkalmazása során a bejárt területről csak a keltező értékkel bíró vagy látványosabb tárgyak, zömében kerámiatöredékek gyűjtése folyik. Ez a módszer alkalmas arra, hogy egy területről megállapítsuk, akár 3-4 db kerámiatöredék alapján, hogy lelőhely-e vagy sem.1 2) A második lehetőség az intenzív terepbejárás, amely az előző módszernél alaposabb megfigyelést és adat1 JANKOVICH 1993, 7-8. 236
