Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Biller Anna Zsófia: Solt–Tételhegy feltárásának állatcsont leletei
BILLER ANNA ZSÓFIA: SOLT-TÉTELHEGY FELTÁRÁSÁNAK ÁLLATCSONT LELETEI Az egyes objektum típusok állatcsont-anyaga Az egyes objektumtípusok fajok szerinti összetétele alapján jól látszik, hogy a gödrökből került elő a legtöbb csontmaradvány, majd a kemencékből. A cölöplyukak és a kérdéses rendeltetésű objektumok viszont alig tartalmaztak állatcsontokat (VI. táblázat). A fajokat tekintve a gödrök és a hombár a leggazdagabbak, valamint legalább 8 faj került elő az árkokból és a kemencéből. Arányaiban a gödrök, a hombár és az árok anyagában mindig a kiskérődzők maradványai vannak túlsúlyban, a kátéban pedig a szarvasmarha. A kemence esetében a ló csontok mennyisége meghaladta a szarvasmarhacsontokét. A gödröknél és az árkoknál megfigyelhető a kiskérődző-sertés-szarvasmarha-ló rangsor. Halak csontjai csak a gödrökben és a hombárban voltak, a vad fajok pedig a gödrökben, az árkokban, a kemencében és a hombárban. Puhatestű az összes objektumtípusban előfordult, legnagyobb mennyiségen a gödrökben, ami természetes felhalmozódásra is utalhat. A gödrök az ételhulladék tárolására szolgálhattak. Az árkokba és a hombárba a feltöltődésük után kerülhettek a maradványok. A kemence tartalmának csak egy része volt égett, így feltételezhető, hogy a kemence pusztulását követően, a feltöltődéskor is kerültek bele csontok. A csontokon csak kevésszer megfigyelt kutyarágás azt mutatja, hogy az ebek az ételhulladékhoz nem férhettek hozzá szabadon, azokat elkülönítve, feltételezhetően a gödrökbe dobták, illetve megkötözve tarthatták a kutyákat. 8 gödör (15) árok (3) kemence (1) cölöplyuk (1) hombár (1) Szarvasmarha 1 23 9 22 0 33 Juh/Kecske 2 48 17 26 0 18 Házisertés 0 42 11 13 0 12 Háziló 0 11 8 24 0 5 Házikutya 1 4 3 0 0 12 Házimacska 0 1 0 0 0 0 Vaddisznó 0 0 2 0 0 0 Vörös róka 0 0 0 3 0 8 Eurázsiái borz 0 1 0 0 0 0 Mezei nyúl 0 9 0 1 0 0 Közönséges hörcsög 0 6 0 0 0 1 Madár 0 32 6 11 0 8 Hal 0 15 0 0 0 1 Puhatestű 1 25 3 4 1 1 ÖSSZESEN 5 217 59 104 1 99 VI. táblázat Összefoglalás A lelőhelyen három korszak (bronzkor, Árpád-kor, középkor) állatcsont-anyaga került elő. A feltárás 2006- 2009 között folyt. A 312 objektum közül 110-ben volt állatcsont-anyag. 2517 csonttöredék és 27 összefüggő vázrész ismert. A bronzkori csontanyag beleillik a korszakban megszokott képbe. A húshasznú háziállatok csontjai között a kiskérődzők túlsúlya a jellemző, amelyet a szarvasmarha, a sertés és végül a háziló követett. A juhok, a kecskék és a szarvasmarha húsának fogyasztása volt a jellemző, a sertéshús fontossága elenyésző mértékű lehetett. A nagytestű szarvasmarha adhatta a húsmennyiség legnagyobb részét, majd a kiskérődzők. A háziló csak ritkán kerülhetett terítékre. Igaereje és hátas szerepe sokkal jelentősebb lehetett. A húshasznú állatoknak minden testrégióba tartozó csontja megtalálható volt (7. kép). Ez a helyi darabolásra utal. A kutyát már nagy valószínűséggel nem ették. Ételhulladék eltakarító és házőrző funkciója lehetett. A szarvasmarhák marmagassági értékei alapján a korszakra jellemző alacsony méretű típusba, egy szarvcsap töredék alapján pedig a brachyceros típusba tartoztak (3. kép). A kutyák esetében kicsi és közepes méretű kutyák csontjai fordultak elő. Szárnyas maradvány alig volt a leletanyagban. A mezei nyulat és a rókát elsődlegesen prémjükért vadászhatták, a nyúlhúst fogyasztották is. A vad fajok életmódjukból adódóan fás, bokros, nyílt térségekkel is tagolt területre utalnak, amelynek közelében mocsaras térség is húzódhatott. A bronzkori objektumok közül a hulladékgödrök tartalmazták a legtöbb csontmaradványt a legnagyobb fajgazdagsággal (II. táblázat). Az Árpád-kori állatcsont-anyag egészét tekintve feltűnő, hogy a sertés csontjai uralkodtak, ezt követték a kiskérődzők, a szarvasmarha és a ló maradványai. Az Árpád-kor egyes korszakaiban a sertéshús fogyasztása ingadozó mértékű. A lóhús fogyasztása feltételezhető a korszakban. A korai és a késő Árpád-korban a szarvasmarhacsont töredékek száma megelőzi a sertéscsontokét, míg a középső Árpád-korban első helyen szerepelnek. Ennek oka lehetett ízlésbeli, éghajlati vagy népességváltozás. A hat magyarországi Árpádkori húsfogyasztási régió24 közül a Duna-Tisza-közi Solt lelőhely tipikusan egyikbe sem illik, mert a sertésfogyasztás alapvetően egyik régióban sem elsődleges. A korai és a késő Árpád-kori húsfogyasztás már jobban 24 VÖRÖS 2000, 73-79. 215
