Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Biller Anna Zsófia: Solt–Tételhegy feltárásának állatcsont leletei
BILLER ANNA ZSÓFIA: SOLT-TÉTELHEGY FELTÁRÁSÁNAK ÁLLATCSONT LELETEI lenes kopáshoz hasonló jelenség volt megfigyelhető. Ez a több esetben is előforduló fogkopás (a fog egyik fele csúcsosan felfelé áll, míg a többi része a fogazatnak erőteljesen lekopott) a takarmány rosszabb minősége miatt következhetett be. Eszközkészítés és feldarabolás nyoma nem volt megfigyelhető. Marmagasságot egy lábközépcsont (GL: 145 mm) alapján lehetett számítani.8 Ez alapján egy 65,4 cm-es, közepes méretű állatot kaptunk. A szarvcsapok alapján prisca típusú, szablya alakú, íves szarvcsapú kecskét, valamint egy szarvait juhot lehetett azonosítani. A házilovak csontjai közül 3 fiatal állathoz, 6 pedig kifejlettekhez tartozott. A húsos végtagok vázelemei fordultak elő a legnagyobb mennyiségben, majd a fejrégió és a szárazvégtagok csontjai, végül az ujjpercek (7. kép). Bár a lovak fogyasztása feltételezhető, gyakoribb lehetett az igaerejük vagy szállító szerepük használata. A lovak háziasítása a rézkorban kezdődött azokon a területeken, ahol a vad ős előfordult. A bronzkorra már meglehetősen elterjedtté váltak a házilovak, így a lelőhely bronzkori anyagából előkerült csontok már ehhez a változathoz tartozhattak. Házisertésből 12 fiatal és 9 kifejlett állat csontja származott. A húsos végtagok csontjai szerepeltek a legnagyobb mennyiségben, majd a fejrégió, a szárazvégtagok, az ujjpercek, és végül a törzs csontjai (7. kép). A sertés fogyasztása azonban a viszonylag alacsony csontmeny- nyiség alapján nem lehetett jelentős. Egy lapockán húsevő rágásnyomát lehetett megfigyelni. Egy karcsonton és egy orsócsonton égés nyoma, egy metapodium töredéken rágcsáló rágás nyoma, fejcsontokon, hosszúcsontokon és ujjperceken pedig a talajban eltöltött idő hatásai voltak tapasztalhatók. Házikutyából 5 csonttöredék került elő. Egy kifejlett egyed alsó állkapcsa alapján egy rókánál alig valamivel nagyobb, két másik csonttöredék (állkapocs és könyökcsont) alapján pedig közepes méretű kutyákat lehetett azonosítani. A lelőhelyen a több esetben előforduló rágásnyom a kutyára utal. Kutyamaradványok az ételhulladék között nem voltak. Hacsak a kutyákat el nem temették, akkor a csontok megmaradásának jóval kevesebb az esélye. A fejrégió és a száraz végtagok csontjai szerepeltek a legnagyobb mennyiségben, majd a húsos végtagok csontjai (7. kép). Ez az arány is utalhat arra, hogy a korszakban már felhagyhattak a kutya 8 TEICHERT 1975a, 51-69. húsának fogyasztásával. Az egyik, közepes méretű kutyához tartozó könyökcsonton csontkinövést lehetett megfigyelni az orsó- csonthoz idomuló felület külső élén. Ez az állat fiatal korában elszenvedett, heg nélkül összeforrt zöldgally törésének következménye lehetett. A madár maradványok közül a tibiotarsuson, amely egy tyúkalakúak rendjébe tartozó állat (fogoly vagy nyírfajd) maradványa lehetett, semmi rendellenesség nem volt tapasztalható. Vadállatok A vad fajokból kevés csont került elő. A 6 gímszarvas csontból három kifejlett egyedhez tartozott. A húsos végtagok, majd a fej csontjai és az ujjpercek fordultak elő (7. kép). Az két agancstöredék közül az egyikből fűrészeléssel, majd átfúrással eszközt készítettek, amelynek töredéke alapján egy kisebb, a középső bronzkori Vatya-kultúrára jellemző, 18 mm átmérőjű lyukkal ellátott baltát lehetett rekonstruálni (4. kép). Vaddisznóból főként kifejlett állatok csontjai fordultak elő. A fogak révén a fejrégió volt a legjobban képviselt, majd a húsos végtagok (7. kép). A talaj több esetben roncsolta a csontok felszínét. Róka esetében két kifejlett egyed maradványa került elő két különböző objektumból. Az egyik objektum majdnem egy teljes csontvázat tartalmazott. Megtartása a leletanyag többi maradványához hasonló, így feltételezhető az egykorúságuk. Ennek a rókának a koponyáján apró lyukak voltak megfigyelhetőek a szemüreg tövében, valamint az egyik kézközépcsontján és az ugyanehhez a végtagsugárhoz tartozó ujjpercen erőteljes csontkinövések voltak (5-6. kép). Ezek az elváltozások az állat idős korának tudhatok be. Mezei nyúlnak kevés maradványa ismert: egy egyed IV. és V. lábközépcsontjai (7. kép). A halak közül ponty, kisebb testű pontyféle és csuka maradványai ismertek. A vad fajok életmódjukból adódóan egy fás, bokros, nyílt térséget is magukba foglaló területre utalnak. Mivel mind a szarvas, mind a vaddisznó igen jól alkalmazkodó faj, ezért előfordulhattak mocsaras térségekben, sőt, az ember lakta területek közelében, akár kártevőként is. Húsuk és bőrük mellett ez is oka lehetett a vadászatuknak, amely a korszakban egyébként már kevéssé volt jellemző. 207
