Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Biller Anna Zsófia: Solt–Tételhegy feltárásának állatcsont leletei
ARCHAEOLOGIA CUMANICA 3 A korszakhoz nem köthető állatcsont-anyag A korszakhoz nem köthető objektumokból előkerült 515 állatcsont töredék közül 256 háziemlősből, 10 vademlősből, 2 házityúkból, 1 mocsári teknősből származó, valamint 191 fajilag pontosan nem meghatározható csonttöredék volt. Előkerült még 3 folyami kagyló és 6 szárazföldi csiga is (I. táblázat). Ezeknek az állatmaradványoknak a vizsgálatát mindenképp külön kell végezni a meghatározható korszakból származó csontokétól. Legnagyobb mennyiségben szarvasmarha szerepelt, majd kiskérődzők, házisertés, ló és végül kutya. A csontanyag közepesen töredezett volt: 14-260 mm közötti csontszilánkok fordultak elő. Előkerült a leletanyagból egy szarvasmarha félbehasított kézközép- csontja. Ez akár megmunkálási hulladék is lehetett. Mivel a metapodiumok (kéz- ill. lábközépcsontok) kedvelt eszközalapanyagok, ugyanakkor aránylag kevés velőt tartalmaznak, így valószínűbb, hogy nem emiatt törték fel őket, hanem eszköznyersanyagként szolgálhattak. Bronzkori objektumok állatcsont-anyaga A bronzkorra keltezett 45 objektumban összesen 870 csonttöredék és 12 összefüggő vázrész volt. Háziállatok közül a kiskérődzőkből (juhból és kecskéből) került elő a legnagyobb mennyiség, majd szarvasmarhából, sertésből, végül lóból és kutyából. A madarak közül egy pontosan nem meghatározható fajú (tyúkalakú) madár csontját lehetett azonosítani, valamint még egy tojáshéj töredékét. A kevés vad faj maradványa közül a gímszarvasé volt a legtöbb, majd a vaddisznó, a róka, a mezei nyúl, és végül a hörcsög (amely lehetséges, hogy utólag fúrta be magát a lelőhely anyagába). Előkerült még 45 folyami kagyló és 42 csiga, valamint 7 halcsont (I. táblázat; 2. kép). A csontanyag töredezett volt: 13-340 mm közötti darabokat tartalmazott. Háziállatok A szarvasmarha csontok közül 12 fiatal, 22 pedig kifejlett állathoz tartozott. A többi csont alapján nem volt lehetséges életkort megállapítani.3 A kifejlett egyedek3 A töredékek nagyobb részéről nem lehet megmondani, hogy milyen életkorú állathoz tartoztak, a kérdéses töredékek átalakíthatnák a meghatározható életkorral rendelkező töredékek arányát. így az elsődleges és másodlagos hasznosításra következetés csak elméleti jellegű. Ez az összes állatfajra és minden korszakban érvényes. A fiatal és kifejlett állatokhoz tartozó töredékek száma nem a minimális egyedszámot adják meg. hez tartozó csontmaradványok magasabb száma az elsődleges hasznosítás (az állatok húsáért és zsírjáért történő levágása) mellett a másodlagos felhasználás (igaerő, tej) jelentőségét is feltételezi. A legtöbb csont a húsos végtagok csontjai közül került ki, majd a fej csontjai, a száraz végtagok, a törzs régió, és végül az ujjpercek következtek (7. kép).4 Mivel minden testrégió csontja megtalálható, ez helyi feldolgozásra utal. Égés nyomát 10 esetben (fejtájéki csontokon, combcsonton, lábközépcsonton, orsócsonton és könyökcsonton), húsevő, feltételezhetően kutya okozta rágásnyomot egy kézközépcsonton, a talaj roncsoló hatását pedig 46 esetben (koponyacsontokon, csigolyákon, bordákon, lapockán és hosszúcsontokon) lehetett megfigyelni. Egy kifejlett szarvasmarhához tartozó állkapocs töredéken rendellenes fogkopást lehetett megfigyelni.5 Két kézközépcsont (GL: 164 és 171 mm, BP: 46 és 48 mm)6 és egy lábközépcsont (GL: 208 mm, BP: 44 mm) alapján lehetett marmagasságot számítani, és így 98,8-110,8 cm-es marmagasságú, igen kicsiny szarvas- marhákat (teheneket) lehetett rekonstruálni.7 Ez a korszakra jellemző alacsony szarvasmarhák marmagassági értékeihez igazodik. Az előkerült szarvcsap töredékek alapján brachyceros típusú, kicsi, rövid szarvcsapú szarvasmarhákat lehetett meghatározni (3. kép). Kiskérődzőkből (2 biztosan juh és 1 biztosan kecske) 33 esetben fiatal állat, 40 esetben pedig kifejlett állat csontjai voltak. A többi maradványhoz nem lehetett életkor kötni. A felnőtt állatok magasabb száma, a szarvasmarhákhoz hasonlóan elsősorban a másodlagos hasznosítás (gyapjú felhasználás) fontosságára utalhat. Legnagyobb mennyiségben a húsos végtagok csontjai fordultak elő, majd a fejtájék, a száraz végtagok, a törzs és az ujjpercek csontjai (7. kép). A kiskérődzők a szarvasmarhák mellett jelentős szerepet tölthettek be a húsellátásban is. Égés nyoma egy sípcsonton, a talaj roncsoló hatása pedig 12 esetben volt megfigyelhető állkapocs darabokon, hosszúcsontokon és ujjpercen. Egy állkapocstöredéken, a szarvasmarha fogakon is tapasztalható rendel4 KRETZOI 1968, 230-236. 5 A csontanyag egészén megfigyelhető patológiás elváltozásokat Dr. Bartosiewicz László vizsgálta. 6 A dolgozatban egységesen a VON DEN DRIESCH (1976.) által kidolgozott nemzetközi rendszerben felvett méretek szerepelnek. 7 MATOLCSI 1970,89-137. 206
