Somogyvári Ágnes – V. Székely György szerk.: „In terra quondam Avarorum…” Ünnepi tanulmányok H. Tóth Elvira 80. születésnapjára - Archaeologia Cumanica 2. (Kecskemét, 2009)
Balogh Csilla: Avar kori ló, lovas és lószerszámos temetkezések a Duna-Tisza közén
BALOGH CSILLA: AVAR KO RI LÓ, LOVAS ÉS LÓSZERSZÁM OS TEM ET K EZÉSEK A D UN A-Tl S Z A KÖZÉN részén 1999-ben Endrődi Anna és Horváth M. Attila egy gázvezeték nyomvonalában további 2 avar gödröt és 64 sírt tárt fel, melyek között három lósír volt. 79 A kora avar kori önálló lósírok (KISS 1963: VIII. típus) többsége a Dunántúlon került elő (Pókaszepetk, Budakalász-Dunapart, Linz-Zizlau), főként azonban a Dél-Dunántúlra (Gyönk-Vásártér, Kölked-Feketekapu A., Szekszárd-Bogyiszlói út) jellemzők. A Tiszántúlon egyelőre még a Duna-Tisza közénél is kevésbé adatolt, egyedül a Szőreg-Téglaégető 116. sír bizonytalan, öszszedobált lócsontjait 0 sorolhatjuk ide. A hárosi és az óverbászi lósírokban 8 1 rozettás és háromkaréjos, rojtos végű lószerszámveretek és lándzsák voltak. A hasonló veretek alapján a korai lósírok a lovas temetkezésekkel egy kronológiai horizontba sorolhatók és a VII. század második negyedére tehetők. A tiszavárkonyi 51. és 54. lósírokról Kiss Attila 1963ban megjelent munkája óta nincs adat. Az avar kor második felében használt és jelenleg ismert 268 lelőhely 7.464 sírja között mindössze csak két önálló lósírt ismerek. A Szeged-Makkoserdő 317B. sír 8 2 (egy KDK-NyÉNy tájolású, a többi sírhoz viszonyítva ellentétes tájolású) közvetlenül a tőle délre lévő, öntött öves férfisír (317A. sír 8 3) oldalához volt megásva. A másik a Csólyospálos-Felsőpálos, Budai-tanyán feltárt 272 sírós temető keleti szélénél a humuszban egy oldalára fektetett lóváz került elő a sírok tájolásához igazodva, amely valószínűleg a temetőhöz tartozott. 8 4 Az önálló lósírok a késő avar korban főként az avar birodalom keleti felére jellemzőek, a középhegységektől délre eső területekre, a Tiszántúlra, valamint a Dél-Dunántúlra 8 5, kiemelkedően magas az ilyen sírok száma — melyek közül nem egy nemcsak felszerszámozva, de fegyverekkel ellátva került eltemetésre — a tiszafüredi temetőben. 8 6 Az önálló lósírok párhuzamai Belső-Ázsiából, Tuvából (Mongun-Tajga, Kokel 8 7) és az Altaj-vidékéről (Kudyrge, Kuraj 8 8) ismertek. 79 RégKut 1999, 35. 80 NÉMETHI-KLlMA 1992,225. 81 RégKut 1999, 37.; NAGY 1971, Tab. 40-41. 82 SALAMON 1995,137., Pl. 26-28. 83 SALAMON 1995,136., Pl. 25. 84 WICKER 1995,60. 85 KISS 1992. 86 GARAM 1995,171-172. 87 GRAC 1968. 88 GAVRILOVA 1956, JEFTYUHOVA-KISELJOV 1941. A külön gödörbe eltemetett lovakat először Kiss Attila kezelte önálló temetkezésként és önálló lósírként definiálta. 8 9 Az előbb felsorolt esetek közül a hárosi és a tiszavárkonyi síroknál a közöletlenség miatt nincs értelme keresni, hogy e ló temetkezések emberi temetkezésekhez tartoztak-e. Ezzel szemben a makkoserdei sírnál a lósír és az öves férfisír viszonya egyértelművé teszi összetartozásukat. Más a helyzet Óverbászon és Csólyospáloson. Az előbbinél a lósír a temető belsejében van, de a leletanyag alapján nem lehet egyértelműen egy másik sírhoz tartozónak tartani. Csólyospáloson magának a sírnak a temetőhöz való tartozása sem teljesen bizonyos, mivel a temető keleti szélén, a humuszban került elő. Ugyanakkor a temető többi, halotti áldozattal kapcsolatos jelensége alapján (áldozati gödrök tojásokkal, edénnyel, tajnyik, gödrök ló- és marhacsontokkal) megengedhető a feltevés, hogy a külön eltemetett ló is hasonlóként értelmezhető, de nem feltétlenül egy sírhoz tartozik, hanem egy „közösségi" áldozattevés maradványa. A kevés adat miatt a terület lósírjainak értelemezési lehetősége meglehetősen korlátozott. Az eddigi adatok alapján a ló és lovas temetkezések csak rövid ideig és csak kis, helyi közösségekben voltak szokásban a vizsgált területen. A Duna-Tisza köze északnyugati szegletében e temetkezési szokásnak két eltérő gyakorlata volt. A csepeli-hárosi temetőben előforduló I. típusnak (a ló a lovas jobb oldalán, ellentétesen feküdt) volt kora avar kori előzménye a VII. század második negyedére keltezhető sírok között. A temető eddig publikált temetkezései alapján a szokást hozzávetőlegesen ugyanolyan gyakorisággal alkalmazták a VII. század közepe utáni időszakban is 9 0, azonban a temető legkésőbbi, a VIII. század elejére keltezhető sírjai (7., 9., 19., 21. sír 9 1) között már nem is fordult elő. Az apostagi, űrbőpusztai, dunavecsei és szabadszállási temetőkben a lóval közös gödörbe való temetés szokásának egy másik változata tűnt fel, a III. típus, valamikor a VII. század közepe után, a temetők 89 KISS 1963, 155. Kiss Attila nyomán a legtöbb esetben önálló jelenségként kezelték/kezelik (vö. ROSNER 1976, 96.; 1995, 105.; GARAM 1987), bár egyre többen tekintik úgy, hogy csak külön gödörbe eltemetett lóról, s végül is lovas sírról van szó. E kérdéskörről legutóbb, kutatástörténeti áttekintéssel MAKOLDI 2008! 90 Vö. 1. táblázat! 91 NAGY 1998, Taf. 100-101., 103. 17
