MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)

I. ÁLLOMÁNYVÉDELMI SZEKCIÓ

ALBRECHTNÉ KUNSZERI GABRIELLA (Magyar Országos Levéltár) MEGKEZDŐDHET-E A HAZAI LEVÉLTÁRI IRATOK TÖMEGES SAVTALANÍTÁSA? (Beszámoló az NKA támogatásával végzett helyzetfelmérés eredményeiről állományvédelmi megközelítésből)* A maradandó értékű írott kulturális örökség része, a levéltári anyag kutatható állapotban való megőrzése a levéltárak törvényben előírt feladata. A levéltári gyűjteményeket létezésük óta fenyegeti az állományveszteség és az iratok károsodása. A levéltárosok által általánosan ismert veszélyek - napi használat, szakszerűtlen tárolás, károsító események- mellett csak az utóbbi néhány évtizedben váltak szélesebb körben világossá azok az alattomos folyamatok, amelyek a gépi papírgyártásból, nevezetesen a papír alapanyagából és a gyártási technológiából erednek. A 19. század hatvanas évei és a 20. század utolsó két évtizede között iparilag előállított író/nyomó papírok eleinte lassan haladó, azonban önmagát egyre gyorsító savas bomlási folyamatoknak vannak kitéve. Ezek eredményeként a papír elszíneződik és rövid időn belül meggyengül, idővel törékennyé válik. Ezt kémiai reakciók okozzák, amelyeket a timsós/gyantás enyvezés és a fából nyert lignin tartalmú rostok, különösen a mechanikai úton nyert facsiszolat alapanyagként való használata vált ki. A törékeny papír kézbevételkor darabokra hullik szét, ami a levéltári iratok esetében az információvesztést jelenti. A levéltáraknak szerte a világban egyre fenyegetőbben növekvő problémával kell szembenézniük: a savas papírból készült irataik élettartama erősen korlátozott, és ezáltal kutathatóságuk, hozzáférhetőségük behatárolt. Bár a '90-es évek óta, a Magyarországon is fokozatosan megváltoztatott papírgyártási technológia következtében az iratképzők egyre nagyobb mennyiségben használnak lényegesen hosszabb élettartamú, lúgos adalékanyagot tartalmazó papírt, a levéltárakba kerülő iratok még