MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)
I. ÁLLOMÁNYVÉDELMI SZEKCIÓ
nyilvántartásban egyformán szerepeljen. Az adatok a levéltár fondnyilvántartó adatbázisában is rögzítésre kerültek, melyek — elképzeléseink szerint — átkerülnek az egységes levéltári nyilvántartó rendszerbe, az e-Archívumba. Az adatbázis konvertálása folyamatban van. Az ismertetett felmérésben levéltárunk minden szakembere részt vesz. Az adadapokat a felmérést végző személy aláírja, majd az adatok ellenőrzés után — melyet más személy végez — rögzítésre kerülnek az erre kidolgozott (Excel) adatbázisba. A felmérés 5 épületben, megközelítőleg 50 raktárban folyt, és eddig 1549 adadapot rögzítettünk, az össz mennyiség 34%-át. 2007ben még tart az adatfelvétel (több száz adadap ismét elkészült), de ezek még nem estek át az ellenőrzésen, tehát még nincsenek rögzítve sem. Az említett adadapokat (I., II., III.) kérésre, 2005 nyara óta több megyei levéltárnak is elküldtük. Alkalmazásuk során észlelt hiányosságokat menet közben pótoltuk, illetve folyamatosan pótoljuk és természetesen más levéltár munkatársai véleményét is várjuk. Továbbfejlesztésük mindenképp szükséges. A Bács-Kiskun Megyei Levéltár raktárhelyzetének mielőbbi megoldásában pedig, reménykedünk.