MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)

I. ÁLLOMÁNYVÉDELMI SZEKCIÓ

APRÓ ERZSÉBET (Bács - Kiskun Megyei Levéltár) A LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNYVÉDELMI AJÁNLÁS ALKALMAZÁSA A BÁCS-KISKUN MEGYEI LEVÉLTÁRBAN A raktárhelyzet rövid ismertetése A kecskeméti városházán 200 iratfolyóméter anyaggal jött létre a Bács-Kiskun Megyei Levéltár 1950-ben. Ma ezen a helyen levéltárunk Kossuth utcai Csoportja működik. Lényeges anyaggyarapodás elsősorban azokban az években történt, amikor sikerült a raktárkapacitást fejleszteni: • 1953-ban a Kiskunfélegyházi Részleg létrehozásával és a kecskeméti raktárak feltöltésével 3000 iratfolyóméterre (ifm.) növekedett az őrzött iratmennyiség. • 1964-ben a levéltár megkapta Kecskeméten a Klapka utcai régi épületét, ahol később megalakult a levéltár Klapka utcai Csoportja. 1967-ben már 6600 ifm. irat volt a levéltár őrizetében. • A Kiskunhalasi Részleg létrehozása 1987-ben volt. • Az 1989-től, a jakabszállási önkormányzattól bérelt iskolaépület, ma a II. sz. külső raktár, az ott őrzött levéltári anyag a Klapka utcai Csoport kezelésében van. • A régi Klapka utcai földszintes épület helyén 1995-re épült fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának új kétemeletes levéltárépülete, amelyben a raktárak befogadó képessége csupán 6000 polcfolyóméter, illetve 4500 iratfolyóméter. Ekkor lényegesen javultak a levéltár raktározási gondjai, de ezek is igen hamar megteltek, 1996­ban már összesen 8585 ifm. volt az öt telephelyen. • 1998-ban kapta meg levéltárunk a kecskeméti városháza épületében lévő, volt könyvtári raktárakat, ez jelenleg az I. sz. külső raktár, ahova rögtön több mint 1000 ifm. anyag került a Kossuth téri

Next

/
Thumbnails
Contents