MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)

V. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA

könnyebb így. Ugyanis meglehetősen nehéz időpontot egyeztetni velük, különösen a tanítási időszakban, amikor hittant oktatnak az iskolákban, valamint a nagyobb egyházi ünnepek — főként húsvét és karácsony, valamint a helyi búcsúk - előtt és után. Meglepő módon ugyanakkor iskolaszünet idején viszonylag jó eséllyel megoldható, hogy — ha egyáltalán ráérnek — akár fél napot szabaddá tudnak tenni, hiszen hétköznap délelőtt általában nincs temetés, jegyes oktatás, esküvő, gyóntatás és szentmise. Ennyi idő pedig általában két szomszédos plébániára elég. Mindebből adódik, hogy kiszállásaink jelentős részét iskolaszünetek alatt tartjuk. A nyári szünet pedig már csak azért is alkalmas, hiszen ekkor a kutatószolgálatot egyszerűen szüneteltetni tudjuk a szokásos nyári leállás keretében. Ugyancsak következik ezekből, hogy a beszállításokhoz kisbuszra van szükségünk, hiszen általában öt fő fölötti csapat szállja meg a kiszemelt egyházközségeket, és egy személyautó csomagtartója eleve nem alkalmas több irattár befogadására (sokszor egyeden egyre sem). Ez újabb, nem várt előnnyel járt. Fenntartónk, a Győri Egyházmegye kezdetben csak a püspöki sofőrrel együtt bocsátotta rendelkezésünkre a kisbuszt, akiről kiderült, hogy - mivel általában ő költözteti a papokat áthelyezésükkor — a plébánosok legtöbbjét ismeri, így könnyebben szót értünk velük. Ráadásul hiheteden érzéke van a „kincskereséshez" és a beragadt vagy elveszett kulcsú fiókok és szekrények felnyitásához. így, bár első néhány utunk óta a püspökség már nem ragaszkodik személyéhez, bevettük az expedíciós csapatba. Menet közben felmerülő kérdések - a naprakészség biztosítása Legfogósabb gondunk kezdetben az volt, hogyan beszéljük rá a lelkészeket minderre. (Az egyházközségi képviselőtestületekkel csak kényes esetekben, az adagnál öntudatosabb helységekben kell foglalkozni, hiszen a katolikus egyházban az egyházközségnél lévő minden jog a plébános kezében összpontosul.) Az első néhány utunk olyan atyákhoz vezetett, akik közveden ismerőseink, tehát informális kapcsolatunk révén könnyen meg tudtuk érteni egymást. A jelek szerint ők elterjesztették a kollégák körében a hírt, méghozzá a számunkra előnyös színben tüntetve fel bennünket. Ezzel elértük, hogy — eddig legalábbis — a megyéspüspök támogató-felhatalmazó levelének lobogtatása nélkül tudtunk dolgozni. E mellett már az első