MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)
V. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA
közösségek megbomlása már sok helyen tetten érhető, különösen a vasútvonalakhoz közeli helyeken. Sajátos a közeli főváros megítélése: bár a "bűnös város" politikai terminus nem hangzik el, de a papok érezhetően ekként gondolkodnak Budapestről: ahonnan a rossz lapok, a kommunista eszme, az erkölcstelen életmód jön; ahova a színház és a mozi kísértően vonz; amitől félteni, amire felkészíteni kell az oda szolgálatra elszegődő cselédlányokat. Bakonykutiból pedig az Amerikába való kivándorlás nemzetpusztító mértékéről értesülhetünk. A község szinte halódik, elöregedő, 300 lelkes mindössze ekkor — miközben a pap mintegy 1000 főnyi innen kivándoroltról tud. Megdöbbentő, hogy milyen sok helyen jelenik meg a korszakban az egyke problematikája. (Hangsúlyozom: a Kelet-KözépDunántúlon vagyunk, és nem csak az e téren legendás Ormánságban!) Egy jellemző idézet Gántról: "A férjes nőknél a múlt év nagy változást idézett elő. Akik eddig igazán tiszta s erkölcsös családi életet éltek, akik nem ismerték az egyke rendszert s az óvszereket, a múlt év ezt mind meghozta." Persze az okok egy része anyagi természetű: "ha sz beszédben a születések csekély számát említem, az üzenet: a pap tartsa el hát őket, van 20 hold földje" (Szigetújfalu). Az abortuszok száma nem magas, ahol előfordul, ott is inkább a protestánsok között. A hagyományos erkölcsök e tekintetben a katolikus közegben inkább élnek, egy-egy félresikerült beavatkozás következményei pedig érezhetően riasztólag hatnak. A pap a családi életnek ilyen vetületeiről általában jól tájékozott, a személyes kapcsolatokon túl a bába vagy az orvos is gyakran informálja, a hatóságok is kiállnak mellette - már ha nem tagja a csendőr felesége is a páciensi körnek, amire szintén van példa. E tekintetben is a főváros környékén mondható rosszabbnak a helyzet. Három évtizeddel a polgári anyakönyvezés bevezetése után a csak polgári házasságkötések száma még arányaiban csekélynek mondható. A rendezedenség okaira is fény derül: gyakran a polgári válás teszi lehetedenné az egyházi házasságkötést. Máskor a templomi esküvő költségeinek megspórolása a fő ok: a házasságot a pap úgyis rendezni akarja majd utólag, és annak nincsenek ilyen vetületei. Viszonylag sok a vadházasság, ami mögött megint csak fiskális okok húzódnak: a hadiárva elveszítette volna az árvaellátást, ha a hadiözvegy új kapcsolatát legalizálja. Néhány botrány kapcsán a