MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)

III. INFORMATIKAI SZEKCIÓ

iratokban szereplő vagy azokat létrehozó entitások összevethetőek legyenek és összekapcsolhatóak legyenek. A levéltári felhasználók legnagyobb vágya az, hogy elektronikus formában is hozzá tudjanak férni, legalább a legfontosabb levéltári sorozatokhoz. Ennek egyik előfeltétele, hogy az anyagokról szóló metaadatok legyenek elektronikus formában elérhetőek. A felhasználó ezáltal pontos, naprakész és kereshető képet kap az állományról. A levéltári leírások tartalmáról és bizonyos esetekben a formájáról is voltak korábban szabályzatok és nemzeti szabványok, de ennek elektronikus prezentációjáról nem. Az EAD ebből a szempontból, mint azonnal használható, implementálható szabvány mind a felhasználók, mind a levéltárosok szempontjából a lehető legjobbkor érkezett (legalábbis a fejlettebb országokban). EAD A kezdet Az EAD története 1993-ban a Berkeley Egyetem könyvtárában kezdődött, ahol létrejött egy munkacsoport, melynek célja az volt, hogy kutatást végezzenek a levéltárak, könyvtárak, múzeumok és kéziratgyűjtemények által a gyűjteményeik használata érdekében készített géppel olvasható segédletek (leltárak, nyilvántartások, mutatók és egyéb dokumentumok) kódolására szolgáló, nem egy adott intézmény saját használatára szánt szabvány kívánalmait és megvalósíthatóságát illetően. Egyértelmű célként szögezték le, hogy túllépjenek a MARC korlátain. A csoport (és később más kezdeményezések) vezéralakja, Dániel Pitti a következő elvárásokat fogalmazta meg a tervezett szabvánnyal kapcsolatban: • 1) a levéltári segédletekben található kiterjedt és egymással kapcsolatban álló leíró jellegű információk megjelenítésének képessége • 2) a leírás szintjei között fennálló hierarchikus kapcsolatok megtartásának képessége • 3) azon leíró jellegű információk megjelenítésének képessége, melyek a hierarchikus szintek között öröklődnek